Kartellezés miatt bűnhődhet a Mol


Összesen 676 millió eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság kilenc olajipari cégre, köztük a Molra kartelltevékenység miatt.

A Mol jelenleg tanulmányozza a határozatot és a rendelkezésre álló két hónapon belül kialakítja állásfoglalását az abban foglaltakról, annak érdekében, hogy eldöntse, benyújt-e fellebbezést a luxemburgi Elsőfokú Bírósághoz.

Mint Neelie Kroes versenyügyi biztos szerdai sajtótájékoztatón Brüsszelben bejelentette, a cégek az árak rögzítésével torzították a versenyt a paraffinviasz piacán. Legnagyobb bírsággal, 318 millióval a német-dél-afrikai Sasol céget sújtották, a Molnak 23,7 milliót kell fizetnie. 12-128 millió euró közötti bírságot kapott még az ENI, az ExxonMobil, a Hansen & Rosenthal, a Tudapetrol, , a Repsol, az RWE és a Total.

E vállalkozások a bizottság közleménye szerint 1992 és 2005 között vettek részt a paraffinviasz-kartellben, megsértve az EU-szabályozást, amely tiltja a versenykorlátozó megállapodást és üzleti magatartást. A Shell szintén részt vett a kartellben, azonban rá nem róttak ki bírságot, mivel ez a vállalat tájékoztatta a brüsszeli bizottságot a kartell fennállásáról - emelte ki Kroes.

A közleményből kiderül az is, hogy a Sasolra kiszabott bírságot 50 százalékkal növelték amiatt, hogy ez a cég vezette a kartellt. Az ENI-re kiszabott bírságot pedig azért emelték 60 százalékkal, mert már korábban is részt vett hasonló kartellekben.

A paraffinviaszt sokféle termék (gyertyák, zsírpapír, papírpoharak és -tányérok, sajtok viaszbevonata, vegyszerek, gumiabroncsok és autóalkatrészek) előállítására használják. A piac értéke megközelíti az 500 millió eurót.

A magyar olajipari társaság szerdai közleménye szerint a Mol sajnálja, hogy a vállalat a kilencvenes években még nem működtetett olyan belső kontroll- és audit-rendszert, amely az ilyen jellegű esetet kiszűrhette volna. A Mol kijelenti, hogy nem született kartell-jellegű magatartásra vonatkozó vállalati szintű döntés az érintett termék esetében.

A paraffin értékesítés a Mol teljes árbevételének csupán nagyon kis hányadát, kevesebb, mint fél százalékát teszi ki. A vizsgált időszak kezdetén az értékesítési tevékenységet a Mol egy korábban megvásárolt leányvállalata végezte, s azt követően került át az anyavállalat felelősségi körébe - áll a magyar társaság közleményében.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.