Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
4,3 millió részvényt nyúlt le a megmentett AIG egykori vezére?
Az állam által megmentett amerikai biztosítótársaság, az AIG a múlt héten bejelentette, hogy bepereli korábbi elnökét, mivel szerintük Maurice R. Greenberg még 2005-ben jogtalanul tett szerint 4,3 millió AIG-részvényre - írja a The New York Times.
Az AIG azzal vádolja egykori elnökét, hogy 2005-ben kifosztotta és saját vagyonává tette azt a vállalati alapot, melyből erdetileg a biztosító legjobban teljesítő dolgozóit fizették volna ki. A cég szerint Greenberg 4,3 millió részvényhez jutott hozzá jogtalanul, a 84 éves exelnök azonban egyelőre tagad.
A szóban forgó részvényeket a Starr International nevű magáncég birtokolta, melynek Greenberg volt az elnöke a kérdéses időszakban. Az AIG most azt állítja, hogy a 4,3 millió részvény arra volt elkülönítve, hogy a legjobban teljesítő munkatársakat díjazzák, Greenberg szerint viszont őt felhatalmazták arra, hogy eladja a papírokat és befektesse a nyereséget.
Bár az eset nem függ szorosan össze azzal, hogy az amerikai kormány 2008-ban megmentette az összedőléstől az AIG-t, azonban Greenberg pere választ adhat arra, mennyiben felelős a cég midnenkori vezetője a gazdálkodásért, a kifizetett horribilis jutalmakért. Másik fontos kérdés, hogy ki tehet arról, hogy majdnem összedőlt az egykoron a világ legnagyobb biztosítójának számító vállalat, mikor kezdődött az irreális bónuszok időszaka.
Jelenleg az AIG 79,9 százalékos tulajdonosa az amerikai állam, a kisrészvényesek elveszítették tulajdonrészüket. Greenberg azonban a kérdéses 4,3 millió részvényt még 2005-ben eladta, mielőtt az árfolyam összeomlott volna a válság hatására.
A jelenlegi per egyébként azzal kezdődött, hogy a Starr International panaszt emelt az AIG-nál azért, mert szerintük a biztosító egyik műkincsgyűjteménye az ő tulajdonukban van. Az AIG ekkor nézett utána a dolognak, a panaszt elutasította, és bejelentette, hogy Greenbergnek több százmillió dollárt kellett volna kifizetni a dolgozóknak bónuszként.
Márciusban az amerikai kormány is élesen támadta a biztosítót a túl magas jutalmakért, mivel szerintük az állami mentőövből több millió dolláros bónuszokat fizettek ki. A szóban forgó cégvezetők később szinte kivétel nélkül visszafizették a kérdéses összeget, néhányan pedig ott is hagyták a céget. Az AIG a múlt héten jelentette be, hogy az állami támogatás egy részét visszafizeti, illetve új jutalmazási rendszert dolgoznak ki.
Az ügy egyik tanulsága egyébként az is lehet, hogy az AIG végülis arra fizetett rá, hogy ki akarta kerülni a törvényeket. Ugyanis éppen azért vezették be azt a rendszert, hogy a Starr International fizeti ki a bónuszokat, mert így a dolgozóknak nem kellett adózniuk utána. Az AIG által nyújtott vagyont ugyanis a Starr offshore-cégekbe fektette, majd onnan fizette ki a bónuszokat.
Beke Károly

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









