52 ezer ember foglalkoztatását segítették a kormányzati programok


A kormány programja mérsékelte a foglalkoztatásban a válság miatt kialakult negatív trend hatását - mondta Pirisi Károly, az Állami Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (ÁFSZH) főigazgatója hétfőn a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülésén.

Pirisi Károly a munkaerőpiaci helyzet alakulásáról és az ÁFSZH szerepéről tartott beszámolójában elmondta, hogy munkahelymegőrzésre a kormány 17 milliárd forint támogatást biztosított, és ezzel 52 ezer ember foglalkoztatásán segített. Ezen felül az "Út a munkához" programban 143 ezren kaptak munkalehetőséget az elmúlt évben, közülük 134 ezren támogatott munkahelyen dolgoztak.

Bernáth Ildikó fideszes képviselő, a bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy kevés volt a pénzügyi keret a foglalkoztatással összefüggő pályázatokon, hiszen átlagban négyszeres volt az igény a lehetőséghez képest. Kiemelte, hogy a mintegy 653 ezer regisztrált munkanélküli között a fogyatékkal élők még nehezebb helyzetbe kerültek a szociális foglalkoztatásban bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt. Megkérdezte, hogy a főigazgató szerint hány szociális foglalkoztatottat érint a jogszabály változása, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által a foglalkoztatást is érintő felfüggesztett pályázat helyett milyen támogatási lehetőségek lesznek.

Czomba Sándor fideszes képviselő szerint a kormány rosszul számol a foglalkoztatási programjaiban, példaként említette, hogy az Út a munkához programban szeptemberig látszik a finanszírozási lehetőség. Gúr Nándor szocialista képviselő, a bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész világot érintő gazdasági és pénzügyi válságról van szó, és ennek fényében kell értékelni a kialakult magyar helyzetet.

Pirisi Károly főigazgató elmondta, hogy a pályáztatás lezárulta után lehet megmondani, hogy hány embert hogyan érint a szociális foglalkoztatásban bekövetkezett jogszabályváltozás. Hozzátette: az NFÜ gazdaságfejlesztési pályázatokat függesztett fel, amelyek nem a munkaügyi tárcához tartoznak.

A bizottság 8 igen, 8 nem és 2 tartózkodás mellett nem támogatta Font Sándor (Fidesz) javaslatát, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatályba lépését tolják el a jövőre. Az egyebek napirendi pontban Czomba Sándor fideszes képviselő Pirisi Károly főigazgató álláspontjára volt kíváncsi az Új Szociáldemokrata Néppárt közleményéről, amelyben a párt aktivistákat keres, és ezt a közleményt a munkaügyi kirendeltségekhez is eljuttatta. Pirisi Károly elmondta: az ügyben jogi állásfoglalás készül.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.