5 milliós büntetés az Union Biztosítónak


Az Union Biztosítót a jövő évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfő délután került fel a felügyelet honlapjára.

Ne maradjon le semmiről

Nem ér rá naphosszat híreket böngészni, mégsem akar lemaradni a legfontosabb történésekről? Jelentkezzen az mfor.hu hírleveleire!

Mfor.hu hírlevelek

Annak ellenére, hogy az önrész vállalását kifejezetten nem tiltja jogszabály, a jogi környezetből kiolvasható, hogy ilyen kgfb-konstrukciót nem lehet alkalmazni - olvasható a PSZÁF közleményében. A jövő évi kgfb tarifák közzétételekor az Union 20 ezer forint önrész vállalásával 20 százalék, míg 50 ezer forint önrész vállalásával 30 százalék kedvezményt adott a jövő évi díjból.

A PSZÁF vizsgálata megállapította, hogy az önrészes konstrukció valójában jogellenes, annak ellenére, hogy kifejezetten egy jogszabály sem tiltja.

A biztosítási törvény feljogosítja a PSZÁF-ot arra, ha egy biztosítás sérti a biztosítottak érdekeit, akkor annak a terjesztését felfüggesztheti. Az év végéig hatályos, 2004-ben hozott kgfb kormányrendelet szerint teljes körű fedezetet kell nyújtania a biztosítási díjnak. Az önrészes konstrukció pedig nem felel meg ennek a követelménynek.

Az Union Biztosítónak haladéktalanul ki kell vennie a díjképző tényezők közül az önrészt, továbbá ezt a tényt közzé kell tennie a tarifákat megjelentető két lapban, a Népszavában és a Magyar Hírlapban is.

A jogsértés miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a felügyelet. Az Union Biztosító az első három negyedévben 23,7 milliárd forint díjbevételt ért el, ezzel a piacból 4 százalékkal részesedik.

Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: szerdától kármentességi kedvezménnyé alakítják az önrész-kedvezményt. Aki 2007 első napja óta kármentes, az 20 százalék, aki 2002. január 1. óta kármentes, az 30 százalék kedvezményt kap. Akik már önrésszel kötötték meg a jövő évi kötelező biztosításukat, azoktól az Union nem fogja kérni károkozáskor az önrészt. A károsultaknak pedig a teljes kárt kifizeti a biztosító.

A kommunikációs igazgató kifejtette: Európában bevett gyakorlat az önrészes kgfb, ezért arra a mintára kívánták meghonosítani Magyarországon is.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.