Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak májusban
A fogyasztói árak májusban 0,9 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Áprilishoz képest az éves index 0,6 százalékponttal csökkent, az egyhavi áremelkedés viszont január óta májusban volt a legmagasabb. Az adat megegyezik az elemzők várakozásával, akik 5,15 százalékos éves inflációt jósoltak májusra.


Áprilisban is inflációs rekorderek voltunk Európában
Jelentősen drágult a tojás, és lett olcsóbb a krumpli
A magas infláció ellenére sem várható kamatemelés a londoniak szerint
Jobban járt, aki már jó előre megvette a nyári ruhákat
Az üzemanyagárak húzták az inflációt áprilisban
Nem várnak változást az infláció mértékében az elemzők
A maginfláció májusban 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban 4,0 százalék volt, rendre 0,2, illetve 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 3,8 százalék, az egyhavi 1,3 százalék volt. A havi 0,9 százalékos áremelkedés három legfontosabb tényezője az idényáras élelmiszerek 7,6 százalékos, a vezetékes gáz 10,8 százalékos, és a járműüzemanyagok 2,1 százalékos növekedése - amelyek egyenként 0,2, 0,3 illetve 0,1 százalékkal járultak hozzá a havi áremelkedéshez - közölte Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.
A 12 havi áralakulás különlegessége, hogy az élelmiszerárak a múlt év májusához képest 1,3 százalékkal csökkentek, amire 1999 májusa óta nem volt példa - mondta a KSH főosztályvezető-helyettese. Az élelmiszer főcsoporton belül egy év alatt 12,6 százalékkal csökkent az idényáras élelmiszerek ára, 10,1 százalékkal a liszt, 8,9 százalékkal a cukor, 7,0 százalékkal a sertéshús ára. Ugyanakkor emelkedett a párisi, kolbász (7,2 százalékkal), a házon kívüli étkezés (5,7 százalékkal), a tojás (5,2 százalékkal) ára. Egy év alatt az átlagosnál nagyobb mértékben nőttek az egyéb cikkek árai, ezen belül a járműüzemanyagoknál 27,0 százalékos, a gyógyszerek, gyógyáruknál 5,8 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH.
Ugyancsak az átlag felett, 11,1 százalékkal emelkedtek a szeszes italok, a dohányáruk és 8,3 százalékkal a háztartási energia árai. Az energia árucsoporton belül az elektromos energia ára 12,3 százalékkal, a vezetékes gázé 10,9 százalékkal nőtt, a távfűtésé 16,3 százalékkal csökkent. A szolgáltatások ára átlagosan 5,7 százalékkal haladta meg a múlt év májusit, ezen belül a távolsági utazásé 14,2, a szemétszállításé 11,2, a helyi közlekedésé 9,9 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek ára egy év alatt 1,0 százalékkal nőtt, amíg a ruházkodási cikkeknél 1,2 százalékos árcsökkenést mért a KSH.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









