5-7 milliárdot vehet ki idén a Telekom zsebéből a kormány spórolása


Több mint negyedével csökkent az első félévben a Magyar Telekom nettó eredménye, mely így 32,4 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság csütörtök hajnalban a tőzsde honlapján. Ráadásul további nehézségekre számít a cég: a kormány 20 milliárdos megtakarítási terve várhatóan 5-7 milliárdot visz majd el az idei eredményből, így kétséges a kitűzött célok teljesülése.

Nagyjából az előzetesen vártnak megfelelő számokat tett közzé a második negyedévet illetően a Magyar Telekom, talán csak a nettó eredmény során számítottak 1-2 milliárddal jobb adatra az elemzők. Az év második felében további nehézségekkel számol a távközlési cég, így veszélybe került az idei évre kitűzött eredményvárakozás teljesülése.

A válság megtette hatását

Az első félévet tekintve minden téren csökkenés tapasztalható a Magyar Telekom számait tekintve, a vállalat már az első negyedéves gyorsjelentésében kiemelte, hogy a válság hatásai alól ők sem tudják kivonni magukat. A bevételek 7,1 százalékkal estek vissza 2009 első félévhez képest, így 297,8 milliárd forintot tettek ki. "A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy a hangalapú vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban csökkentek, valamint mérséklődtek a magyarországi adat bevételek is" - emeli ki a menedzsment.

Ráadásul az első félévben a forint is viszonylag erős volt 2009 hasonló időszakához képest, a Telekom számára fontos devizák - a macedón dénár és az euró - egyaránt 6,4 százalékkal gyengültek a magyar fizetőeszközhöz képest, így a külföldi leányvállalatok eredményét is rontotta a devizahatás.

A társaság EBITDA-ja 8,8 százalékkal 119,5 milliárd forintra csökkent az első negyedévben, az EBITDA-ráta pedig 40,1 százalék volt. A távközlési cég részvényesekre jutó eredménye (nettó eredmény) 27,5 százalékkal 32,4 milliárd forintra mérséklődött az év első hat hónapjában.

A készpénztermelés javulásának köszönhetően a nettó adósságállomány a 2009. június végi 311,9 milliárd forintról 2010. június végére 297,1 milliárd forintra mérséklődött. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2010. június végén 34,1 százalék volt.

Ha csak a második negyedévet nézzük, akkor az előzetes várakozásoknak megfelelő számokat láthatunk: a bevételek 6,6 százalékkal csökkentek a tavalyi év hasonló időszakához képest, így 150,5 milliárd forintot tettek ki. Apró pozitívum, hogy az idei első negyedévhez képest már mintegy 3 milliárdos emelkedés látszott.



A nettó eredmény 15,9 milliárd forint lett, ami még az előző negyedévi 16,5 milliárdot is alulmúlta és elmaradt az elemzők által várt 17 milliárdos összegtől. Az adózott eredmény 19,6 milliárd forint volt április és július között, ez 32,1 százalékos csökkenést jelentett a 2009-es 28,9 milliárd után.



A kormány spórolása tehet be a Telekomnak


"A második negyedév során a kedvezőtlen működési környezet továbbra is negatív hatással volt teljesítményünkre. Ennek ellenére, a stratégiánk mentén haladva továbbra is azon dolgoztunk, hogy a Magyar Telekomot Magyarország vezető integrált szolgáltatójaként pozicionáljuk" - mondta a számokkal kapcsolatban Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató.

A cégvezér kiemelte, hogy az előzetes növekedési terveknek megfelelően az IT- és a kábeltévé-piacon is egy-egy sikeres akvizíciót hajtottak végre a második negyedévben. Ezáltal pedig közelebb kerültek céljuk eléréséhez, hogy a TV-piacon is vezető szereplővé váljanak.

"Egy Kormányhatározat alapján, az új Kormány az állami vagyonkezelés területén 20 milliárd forint megtakarítást kíván elérni a 2010-es költségvetéshez képest, ami érinti az IT és telekommunikációs szolgáltatásokat is. A Kormány által kért árengedmények következtében az idei évben egy esetleges 5-7 milliárd forintos nagyságrendű negatív hatásra számítunk az árbevételünk és az EBITDA-nk tekintetében is" - hangsúlyozta Mattheisen.  

"Bár az év vége felé a szolgáltatásaink iránti keresletet meghatározó gazdasági mutatók javulására számítunk, azonban a fenti kormányzati kezdeményezés negatív hatása következtében bevételünk és EBITDA-nk is várhatóan a korábban közzétett célkitűzésünknél nagyobb mértékben fog mérséklődni. Jelenleg úgy kalkulálunk, hogy a bevétel 6-8 százalékkal, míg a rendkívüli tételek nélkül számított EBITDA 7-9 százalékkal mérséklődik 2010-ben" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.