6000 felett az OTP


Nem ragadt át az európai tőzsdék negatív hangulata Budapestre, a magyar börze felfelé indult a nap elején. A térség tőzsdéi szintén optimisták.

Lendületesen kezdett ma reggel a BUX, az index több mint 1 százalékos erősödéssel kezdte a napot. Az erősödés fő hajtóereje az OTP drágulása volt, a bank papírjai elérték a 6000 forintos értéket és át is törték azt, ami közel másfél százalékos növekedést jelent.

A Mol árfolyama még jelentősebb mértékben, közel 2 százalékot erősödött és a Telekom részvényei is felfelé indultak a kereskedést követően, bár jóval kisebb mértékben. A negyedik nagy részvény, a Richter továbbra is a piros tartományban maradt, bár a gyengülés mértéke nem jelentős.

A vezető nyugat-európai indexek közül egyedül a londoni FTSE tudott növekedni, ám az erősödés mértéke ott sem jelentős. A német DAX alulról közelíti tegnapi záróértékét, míg a francia CAC több mint fél százalékot esett a nyitást követően. A térségben a varsói tőzsde 0,3 százalék körüli erősödést produkált.

A forint gyengült az euróval és az inflációs félelmek miatt várhatóan emelkedő kamatú svájci frankkal szemben is. A svájci kamatemelési várakozások hatására így a forint mégsem törhet be a 200 forintos árfolyam alá a svájci fizetőeszközzel szemben.

mfor.hu




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.