600 új munkahelyet teremt a Johnson Electric Ózdon


A jelenleg is ezer embert foglalkoztató Johnson Electric bővíti üzemét Ózdon, így 2013-ig 600 fővel növekedhet a foglalkoztatott száma.

Bővítette üzemét a Johnson Electric Ózd Kft., az elektrotechnikai cég Borsod megyei gyárát mintegy 600 új munkahellyel bővíti az elkövetkező években. Az új munkahelyek betöltése folyamatosan történik, ennek megfelelően a cég két hónapja megvásárolta a jelenlegi üzem mellett található csarnokot, amelynek átalakítási munkálatait azonnal megkezdték.
 

Az üzemrész ünnepélyes megnyitóján Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára azt mondta: egy komoly múltú cég döntött úgy, hogy újabb fejlesztést hajt végre ebben a térségben, ez pozitív üzenet. "Az ország számára is pozitív, hiszen ez azt jelenti, hogy látnak fantáziát a befektetésben" ebben a térségben.

Különösen nagy jelentőséggel bír, hogy ezzel újabb termelő beruházás valósulhat meg. Nagyságrendileg 1 millió 200 ezer ember dolgozik az országban a termelőszférában. Termelésfejlesztés nélkül pedig gazdaságfejlesztés, gazdaságélénkítés nehezen képzelhető el - hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy tapasztalati alapján bárki is érdeklődjön Magyarország iránt, az első három kérdése közt szerepel, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő számú és kellő képzettségű munkaerő.

"Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, a jogi környezetet is meg kell teremtenünk", ezért módosult a munka törvénykönyve, és a szakképzési törvény is remélhetőleg hamarosan a célegyenesbe kerül - mondta, hozzáfűzve: ez segíti, hogy az embereknek ne segélyért kelljen folyamodniuk, hanem munkalehetőséghez jussanak. Hangsúlyozta: a Johnson Electric több mint 1000 főt foglalkoztat Hatvanban és Ózdon, és 2013 végéig a beruházás révén 500-600 fővel nőhet a létszám.
 
MTI 



VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.