A miniszter szerint a foglalkoztatás helyzetét is jelentősen javítja, hogy a munkára rakodó terheket, az adóéket jelentősen csökkentik a már elfogadott adótörvények.
"A Bajnai-kormány jó munkát végzett, mert az államcsődtől elrántotta az országot" - jelentette ki Bokros Lajos, az Európai Parlament képviselője, volt pénzügyminiszter, s ezzel egyetértett Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is.
Stumpf István ugyanakkor felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az állami vállalatok adóssága jelent a költségvetés számára.
Bokros Lajos úgy látja, a jövő évi költségvetés megalapozott, azt átvilágította a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és a Költségvetési Tanács is.
Stabilizálódó árfolyam, csökkenő kamatok, elfogadott költségvetés, ezek a jelenlegi gazdasági helyzet fő jellemzői - írta a Washingtonban tartózkodó Bajnai Gordon miniszterelnök a konferenciának küldött üzenetében, amelyet Czakó Borbála, a HBLF elnöke olvasott fel.
Idén és jövőre összesen 1000 milliárd forinttal kevesebb bevétellel kell gazdálkodnia a költségvetésnek a gazdasági visszaesés miatt - rögzítette Oszkó Péter. Hozzátette: megalapozott a jövő évi hiánycél, mert "akik finanszírozzák Magyarországot, az IMF és az Európai Bizottság, nagyítóval vizsgálták a költségvetési tervezetet és jónak minősítették".
hirdetés
László Csaba arra figyelmeztetett, hogy decemberben még érheti meglepetés a Pénzügyminisztériumot, hiszen a társasági adóbeérkezés határideje december 20-a, s a vártnál akár 100 milliárd forinttal kevesebb folyhat be. Békesi László szerint a gazdaság növekedést hosszabb távon csak a reformok képesek megalapozni. Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere betegség miatt nem jelent meg.
László Csaba felvette, ha az szja-ban az alsó sávhatár 15 millió forintra emelkedik jövőre 17 százalékos adókulcs mellett, akkor jelentős lépés történik az egykulcsos adórendszer felé, de ennek hatását a bevételekre nem vizsgálták meg kellően. Oszkó Péter erre reflektálva úgy érvelt, a 2010-es büdzséhez beadott 3 éves kitekintésben már megvizsgálták ennek hatásait, és az nem ítélhető kedvezőtlennek.
Veres János figyelmeztetett, rossz üzenet, ha az ellenzék 2010-re már most hét százalékos államháztartási hiányt vizionál annak érdekében, hogy "olcsó populizmussal fedezetet teremthessen az ígérgetéseknek és visszahozza az ígérgetési licitet".
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.