Fagyszabadságra mennek a dolgozók


Miután a karácsonyi szállítmányok a legtöbb cégtől már elmentek, a jövő évi rendelésállomány pedig meglehetősen bizonytalan, sok dunántúli vállalkozásnál idén minden korábbinál hosszabb lesz az év végi szünet. Mindebben része van annak is, hogy a munkacsúcsok során összegyűlt szabadnapokat most adják ki. A legtöbb vállalatvezető azt sem titkolja, hogy az év végi ünnepek előtt és alatt lanyhul a munkakedv, arról nem beszélve, hogy az előrejelzések szerint hideg, a fűtés szempontjából is költséges napok következnek.

Soós Zoltán, az autóipari beszállítással foglalkozó, három telephelyén még jelenleg is több mint 400 dolgozót foglalkoztató Perm Kft. gazdasági igazgatója elmondta, a korábbi években maximum egy-másfél hetes téli szünetet szoktak tartani, idén viszont várhatóan egy hónapig nem dolgoznak majd. Két üzemükben már december 10-én leállították a termelést, a hónap közepétől pedig a központi telephelyükre is csak a karbantartók járnak be. Soós hozzátette, az egész évre azt volt a jellemző, hogy rendkívül szigorú határidőre kellett szállítaniuk, aztán egy ideig nem volt szinte semmi munka. Az új gyártási programok várhatóan csak január közepén kezdődnek el, a dolgozók addig szabadságon lesznek, a munkacsúcsok idején összegyűlt szabadnapjaikat veszik ki. Az viszont nem kizárt, hogy egy rendkívül fontos, "extra" megrendelés miatt a dolgozók egy részével a műhelyben bontanak majd pezsgőt szilveszterkor.

A haszongépjármű-piacon is érzékelhető recesszió miatt december közepétől nem termel a több kontinensen jelen lévő német Peter Maier Leichtbau (PML) GmbH magyar cége sem. A tehergépkocsiknál használt magasító elemek, úgynevezett platformok, valamint alumíniumból készült hidak gyártásával foglalkozó, veszprémi székhelyű PML Könnyűszerkezet-építő Kft.-nél várhatóan csak a jövő héten dől majd el, hogy milyen hosszú lesz a téli szünet. Miután kifizetni nem tudják, már a hónap elejétől az év során a szombati és a vasárnapi műszakokkal összegyűjtött szabadnapokat adják ki a döntően vasszerkezetgyártással foglalkozó Titán Kft.-nél - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Ormai Miklós műszaki igazgató. Így a korábbi években szokásos kétheti leállásból idén négy hét lesz.

A hosszú szünetet elsősorban az év végén ismét jelentősen csökkent rendelésállomány indokolja, de annak is része van benne, hogy az ünnepek előtt lanyhul a munkakedv. Ormai hozzátette, míg az év nagy részében alig akad minőségi kifogás, az elmúlt években januárban sokszor kellett javítással foglalkozni. Arról nem beszélve, hogy az előrejelzések szerint a hideg napokban csaknem a duplájára nőne az energiafelhasználás. 

Persze arra is van példa, hogy a feladatok miatt a két ünnep között és szilveszterkor sem lehet lazítani. Miután a jövő év elején több helyre is szállítani kell, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél még a két ünnep között sem lesz teljes leállás - közölte a Napival Péterné Marosy Katalin vezérigazgató. Be kell hozni, hogy a nyár végén új üzembe költözött a társaság, ami miatt majd másfél hónapig állt a termelés, ráadásul az év végén - a korábbi időszakhoz képest - a rendelésállomány is nőtt. Péterné hozzátette, eredetileg úgy tervezték, hogy teljes gőzzel termelnek december második felében is, ám ez jelentősen rontotta volna a munkamorált, írja a Napi Gazdaság.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:22 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka Gondolkodjunk közösen. Tegyük fel, hogy ig..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.