Karácsonyi bulikon spórolnak a cégek


A tavalyinál csaknem harmadával kevesebbet költenek az idén a brit vállalatok az alkalmazottaknak rendezett karácsonyi bulikra - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég hétfőn kiadott előrejelzésében.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) azt vizsgálta féléves elemzésében, hogy a brit üzleti szféra az idén mennyit költ üzleti szolgáltatásokra, és arra a becslésre jutott, hogy az ilyen jellegű kiadások a recessziós környezetben, éves szinten 6 százalékkal csökkennek 2009 egészében.

A cég ezen belül - tekintettel a karácsonyi szezonra - külön prognózist készített arról, hogy a brit cégek várhatóan mennyit fordítanak az alkalmazottaknak rendezett hagyományos karácsonyi partikra. A CEBR londoni elemzői azzal számolnak, hogy az ilyen jellegű rendezvények megszervezésére fordított céges kiadások az idén 30 százalékkal - vagyis az üzleti szolgáltatási kiadások egészének átlagos visszaesésénél jóval nagyobb mértékben - csökkennek a tavalyihoz képest, és nem haladják meg a 600 millió fontot (180 milliárd forint).

A pénzügyi válság előtti utolsó "békeévben", 2007-ben még csaknem egymilliárd fontot költöttek a brit vállalatok a karácsonyi partikra. Az idei évre várt visszaesésben jelentős tényező, hogy állítólag egyáltalán nem lesz karácsonyi buli olyan nagy cégeknél, mint a Goldman Sachs és a Morgan Stanley befektetési bankok, vagy a BBC. Mindemellett a recesszió közepette, nemzetgazdasági szinten 2 százalékkal csökkent a foglalkoztatási ráta Nagy-Britanniában, így kevesebb az olyan alkalmazottak száma is, akik egyáltalán részt tudnak venni vállalati partikon - áll a CEBR hétfői prognózisában.

A londoni City még állásban lévő bankárai mindazonáltal több karácsonyi zsebpénznek örvendhetnek, mint tavaly. A CEBR nemrég kiadott új prognózisában azt jósolta, hogy a citybeli bankosok az idei év után összesen hatmilliárd font (1800 milliárd forint) jutalmat vehetnek fel, 50 százalékkal többet, mint tavaly.

MTI/Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.