6200-nál tart az OTP


Az átlagos forgalomnál erősebb kereskedés mellett minimális mértékű erősödés volt a pesti tőzsdén. A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Az OTP 6200-ig kúszott fel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22863,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A továbbra is kitartó optimizmus emelte a részvényárakat a BÉT-en - mondta el Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Délelőtt még enyhe mínuszban voltak az árfolyamok, délután azonban ledolgozták veszteségeiket, kivétel csak a Mol volt. Az olajipari cég a nap első felében 20 ezer forint fölé erősödött, vélhetően még mindig arra a hírre, hogy olajat és gázt talált az iraki kurdisztáni régióban. Délutánra azonban eltűntek a vevők és a papír gyengébben fejezte be a kereskedést szerdai záró áránál. Sőre Balázs kérdésesnek nevezte, hogy meg tud-e kapaszkodni 20 ezer forint fölött a papír, amihez úgy vélte külföldi lendület is kell. A BUX egyelőre nem találja az irányt, bár Sőre Balázs szerint az, hogy a magas szintekről nem zuhant össze, önmagában is irányt jelenthet.

A Mol 150 forinttal, 0,76 százalékkal 19550 forintra csökkent, 7,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,32 százalékkal 6.200 forintra erősödött, forgalmuk 18,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,42 százalékkal 718 forintra nőtt, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,48 százalékkal 42000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 645,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 170,5 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,74 százalékkal 20.485 forintra növelte értékét.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2062,63 ponton zárt csütörtökön, ez 6,86 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.