Idén már kaphatnak prémiumot az Opel-főnökök

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői - közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal megnyirbálták alapbérüket is.

Az üzemi tanács elnöke szerint ez nem a legalkalmasabb időpont a bónuszfizetésre, mert a vállalat pénzügyi helyzetének rendezése végett tervezett költségcsökkentés jegyében legalább 8300 munkahely szűnik meg 48 ezerből. Ráadásul az anyavállalat, a General-Motors 2,7 milliárd euró támogatást remél az Opel talpra állításhoz azoktól az országoktól, ahol az Opelnek gyára van.

Az Opel egyik szóvivője megerősítette a Bild értesülését, de leszögezte, hogy a prémium csak bizonyos üzleti célok megvalósulása esetén jár, és azt csak 2011 elején fizetik ki.

MTI/Menedzsment Fórum



Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is

Nem meglepő, hogy tartós a kormány iránti bizalom, a jelenlegi gyenge forintárfolyam ugyanis nem csapódik le közvetlenül a pártpreferenciákban - mondta az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző. A szakember szerint az őszi IMF-tárgyalások jelenthetnek majd kockázatot a kormány számára, a magasabb törlesztőrészletek pedig csak hosszabb távon jelenhetnek meg a bizalomban. Mfor.hu-háttér.

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
Matolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlagMatolcsy: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag

A következő három évben hazánk finanszírozható a piacról, a befektetők bizalma visszatért Magyarország iránt, ezért nem vagyunk egy kategóriában Görögországgal. Matolcsy kijelentette, nem lesz új IMF-szerződés, bízunk magunkban. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok
[ 10:58 ] Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is - Idegen
" Az viszont hogy nem bíztok, az hátra- és lehúz. Mert..."
[ 07:19 ] A visszhang.... - NoDuma
" Kaboca: Korrektul igyekeztem valaszolni, de ismet sz..."
[ 2010-09-01 ] Áttörte: 220 felett a svájci frank, történelmi csúcson az alpesi valuta - FeketeVipera
" "220 felett", avagy mit is mondott a frank árfolyamr..."
[ 2010-08-30 ] Szerdától 75 wattos izzót sem lehet kapni - Alex323
" Kedves Kázmér, a halogénizzók sajnos nem energiataka..."
[ 2010-08-30 ] Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy - Mihály Géza
" Érdekes, hogy az európai államoknál sokkal nagyobb p..."
További témák >>
hirdetés
.