Meleg étkezési utalványok: kedvező változásról döntöttek


Az előző évi feltételeket lehet idén is alkalmazni az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatás esetén.

A meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel szerdán.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ez kedvező változás a meleg étkezési utalványok felhasználása terén. A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta: a szakszervezeti szövetség - más érdekvédelmi szervezetekkel közösen - korábban tiltakozott az ellen, hogy idén jelentősen változtak a meleg étkezési utalványok elfogadási lehetőségei.

Ez hátrányos volt azon dolgozók számára, akik az egyes munkahelyeken a cafetériák összeállításánál már a meleg étkeztetési utalványokat választották tavaly év végén.

Az elnök közölte: a Miniszterelnöki Hivataltól kapott levélben arról értesítették, hogy szerdán a kormány tájékoztatást kapott a korábbi feltételek visszaállításáról, vagyis ugyanazt az elfogadási és felhasználási gyakorlatot lehet alkalmazni az idén, mint 2009-ben. Az adóhatóság erről hamarosan közleményt ad ki.

A MEH levele azt is leszögezi: az utalványok elfogadásának feltétele, hogy legyen megállapodás a szolgáltató hely és az utalványforgalmazó között.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.