A leállást a cég a rossz rendelésállománnyal magyarázta, amelyhez igyekeznek hozzáigazítani a termelés mennyiségét. A Fiat a tavalyi évről 800 millió euró nettó veszteséget jelentett, bevétele 16 százalékkal csökkent 2008-hoz képest.
Egy korábbi bejelentés szerint a Fiat és az orosz Sollers vegyesvállalatot létesít, a cégbe 2,4 milliárd eurót fektetnek, a cél évi 500 ezer autó gyártása. A cég a második legnagyobb orosz autógyár lesz az AvtoVAZ után, kilenc Fiat-modell összeszerelését végzi majd és termelésének 10 százalékát exportálja. A sebességváltók és a motorok Oroszországban készülnek majd.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.