Március 5-től elindítja Budapest-Belgrád járatát az OrangeWays, emellett a fokozott érdeklődés miatt háromra növeli a járatok számát a berlini vonalon.
hirdetés
A belgrádi járat indításának hátterében az áll, hogy tavaly év végén megszűnt a vízumkötelezettség az Európai Unió és Szerbia között. A cég így már 45 célállomásra közlekedtet járatokat, derül ki az mfor.hu-hoz eljuttatot közleményből.
Ami a belföldi helyzetet illeti, az OrangeWays mind a helyi közlekedésben, mind a - szabályozási akadályokkal nehezített - távolsági prémium szolgáltatások területén jelentős üzletfejlesztésre számít. Kovács Miklós vezérigazgató szerint már idén megnőhet a nagyobb önkormányzatok igénye arra, hogy a helyi közlekedés hatékony megszervezése érdekében szolgáltatókat versenyeztessenek meg. "Számos, jelenleg futó helyi közlekedési pályázaton is esélyes indulóként veszünk részt. Ilyen például a Szekszárd városi tömegközlekedésének fejlesztésére kiírt pályázat, vagy a BKV hamarosan befejeződő midibusz-tendere" - magyarázta a vezető.
Mint ismert, a vállalat már 2009-ben megjelent a települési közösségi közlekedés üzemeltetésében, Dombóvár és Tamási esetében a Gemenc Volán alvállalkozójaként, Baja esetében pedig a város önkormányzatának megbízottjaként. Az elmúlt másfél hónap működésének tapasztalataira építve Baján már a március közepére tervezett menetrend-bővítést készíti elő a társaság: mindeddig ellátatlan településrészeket is igyekeznek bevonni a város vérkeringésébe. A cég határokon túl egyébként Szarajevó tömegközlekedésének üzemeltetésére nyert el megbízást.
Nem mondtak le a belföldi távolsági járatokról
Bár a kormányzat a közelmúltban 2012-ről 2016 végére halasztotta a Volán társaságok monopóliumának feloldását a belföldi távolsági közlekedésben, az OrangeWays ezen a területen is tovább keresi a piacra lépés lehetőségét. Szerintük ugyanis komfort kategóriás szolgáltatásuk olyan fogyasztói igényeket céloz meg, amelyeket a jelenleg monopolhelyzetben lévő közszolgáltatók nem, vagy csak részben szolgálnak ki.
A jelenleg 74 buszt üzemeltető vállalat 2009-ben 320 ezer utast szállított, és közel 1,2 milliárd forintos árbevételt ért el - utóbbi szám a 2008-as érték három és félszerese. Tavaly az árbevétel több mint harmada belföldi szolgáltatásból származott. A társaság idén is számottevő bővülést vár.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.