Visszakapcsol az autóipar


Az elmúlt száz év száguldása és a gazdasági válság okozta toporgás után a fontolva haladás ideje következik az autóipari fejlesztésekben - mondta egy pénteki győri konferencián a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Urbán László a Fenntarthatóság - Autóipar Magyarországon 2010 című tanácskozáson elmondta: nem világos még, hogy merre fejlődnek a személyautók, a krízis által lenyomott eladási mutatók miatt számos társaság visszafogja fejlesztéseit.

Az új technológiákról szólva megjegyezte: egyetlen olyan elektromos hajtású autó van a piacon, amelynek akkumulátora kétszáz kilométernél nagyobb távot bír ki feltöltés nélkül, ám e modell elterjedését kétségessé teszi, hogy kifejlesztője, az Audi "nem tipikus népautókat forgalmaz".

Gond lehet, hogy csak most kezdik egységesíteni az árammal újratöltésnél alkalmazandó szabványokat, és megoldatlannak látszik e kocsik fűtésének kérdése is, ami elrettentheti az európai gyártókat és vásárlókat is -sorolta a vezető.

Megemlítette: cégük is "belefejlesztett a válságba": fél évtized alatt 90-ről 300 ezerre bővítették éves termelésüket. A hazai piacról szólva pedig megjegyezte: míg 2008 januárjában 18 ezer új autót adtak el, addig egy évre rá már csak 12 ezret, a múlt hónapban pedig hatezernél alig néhány százzal többet.

Miközben 2007-ben 140 millió autó gyártására volt elegendő a világkapacitás, 2008-ban 90, tavaly 60-70 millió új kocsit értékesítettek – jegyezte meg. Európa a 2008-as autógyártási színvonalat nem fogja még egyszer elérni – jövendölte Török István, a konferenciát a Széchenyi István Egyetemmel közösen szervező Autóipari Tanácsadói Klaszter menedzsere, aki szerint azért is kell az ágazatnak az önszerveződés – így a közös beszerzés, értékesítés és fejlesztés - útjára lépnie, hogy életben maradjon.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.