Mol- és OTP-felminősítések: ne vegyünk mindent készpénznek


Jól indult a nap a hazai blue chipek számára, hiszen péntek reggel a Mol és az OTP is két-két nemzetközi cégtől kapott kedvező véleményeket, illetve megemelt célárakat. Az mfor.hu által megkérdezett elemző szerint azonban nem elsősorban a célárakat és a minősítéseket érdemes figyelni, jelenleg fontosabb, hogyan alakulnak a globális folyamatok. Mfor.hu-háttér.

Jól indult a nap a hazai blue chipek számára, hiszen péntek reggel a Mol és az OTP is két-két nemzetközi cégtől kapott kedvező véleményeket, illetve megemelt célárakat. Az mfor.hu által megkérdezett elemző szerint azonban nem elsősorban a célárakat és a minősítéseket érdemes figyelni, jelenleg fontosabb, hogyan alakulnak a globális folyamatok. Mfor.hu-háttér.

A Mol esetében a Credit Suisse és a UBS, míg az OTP-nél a Goldman Sachs és az ING lát a korábbinál nagyobb fantáziát a részvényekben. Mind a négy péntek reggel kiadott elemzés vételre ajánlotta a két hazai nagyvállalat papírjait, azonban érdemes óvatosan kezelni az ilyen véleményeket, hiszen ezek gyakran csak lekövetik az árfolyamok alakulását.


Egekbe szökő célárak

A Mol esetében a Credit Suisse a korábbi 18 529 forintról 20 725 forintra emelte a célárfolyamot, a UBS pedig 14 000 forintról 20 500 forintra emelte várakozását, és vételre javasolja a részvényeket. Utóbbi cég véleménye azért is érdekes, mert hétfőn, amikor hajnalban kijött a Mol negyedik negyedéves gyorsjelentése, még megerősítették a korábbi eladást ajánlásként.

Az OTP esetében talán a Goldman Sachs véleménye esik nagyobb súllyal a latba: az amerikai óriásbank vételre ajánlja a magyar pénzintézet papírjait, a célárat pedig 7565 forintra emelték. Az ING szintén pozitív kilátásokat fogalmazott meg a bankkal kapcsolatban: 4290 forintról 6700-ra növelte árfolyamvárakozását.

A célárfolyamokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az elemzők ezeket általában egy éves időtávra értik, azonban időközben gyakran felülvizsgálják, módosítják az általuk várt árfolyamokat.

A két cég közül a Mol hétfőn közölte negyedik negyedéves eredményeit, melyek első ránézésre a vártnál kedvezőbb profitot tartalmaztak a tavalyi év utolsó három hónapját illetően. Másodikra viszont már kevésbé volt rózsaszín a kép: a speciális tételek nélkül a nettó eredmény már majdnem ötmilliárd forintos veszteséget mutatott a negyedik negyedévben. Az OTP majd csak március első napjaiban teszi közzé számait.

"Általában minél nagyobb egy elemző cég, annál többet nyom a latba a véleménye. A hazai cégeknél érdemes azt is figyelembe venni, hogy a magyar elemzők talán jobban belelátnak a dolgokba. Általában ez a két fő szempont: valaki a nagy világcégek véleményére ad, mások pedig a helyi piacot ismerőkben bíznak" - vázolta fel az mfor.hu kérdésére Szegner Balázs, az Equilor elemzője.

Óvatosan kezeljük az elemzéseket!

"Én személy szerint nem szoktam komolyan venni a maihoz hasonló felminősítéseket, nem gondolom, hogy ezek mozgatnák a piacot. A jelenlegi helyzetben sokkal fontosabbak a globális folyamatok, a befektetők hangulata" - emeli ki Szegner Balázs.

Az Equilor szakembere szerint a Mol és az OTP esetében sem az az igazán lényeges, hogy mit gondolnak a nemzetközi elemzők a két cégről, sokkal inkább az, hogy a világ tőzsdéin hogy szerepelnek az olaj- és bankpapírok.

"Ha folytatódik a dollár erősödése és fennmaradnak az államadósságokkal kapcsolatos aggodalmak, akkor az negatív hatással lehet a befektetők kockázatvállalási kedvére. Szerintem ezek a folyamatok sokkal fontosabbak, mint a hasonló elemzések" - teszi hozzá a szakértő.

Szegner Balázs szerint a célárfolyamokat azért nem érdemes készpénznek venni, mert azok legtöbbször csak lekövetik a részvények piaci mozgásait, illetve a hangulat változását.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.