Nagyobb szerephez juthatnak a magáncégek a tömegközlekedésben


Hosszú távon a magántőke meghatározó lehet a közúti közösségi közlekedésben - mondta Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára a NiT Hungary XVI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciáján hétfőn.

A szakállamtitkár rámutatott: 2016-tól mindenképpen be kell vezetni a szabályozott versenyt a közúti közösségi közlekedésben, amelynek hatására a nagy tőkeigényű beruházásokkal többségbe kerülhet a magántőke a szektorban.

A 2016-os piacnyitásig is van már lehetőségük a magánvállalkozóknak bejutni a piacra, azonban nem csak egymással, hanem a jelenleg közösségi szolgáltatási szerződéssel rendelkező, állami vállalatokkal is versenyezniük kell - tette hozzá. Aláhúzta: nagyon nehéz dolguk lesz az autóbuszos vállalkozóknak, ha be akarnak jutni a piacra 2016 előtt, azonban kellő "agresszivitással" és a mindenkori közlekedési tárca objektív figyelmével - amelynek arra kell irányulnia, hogy tényleg kiírják az alvállalkozók bevonására irányuló pályázatokat - sikerülhet nekik.

Magyarországon az Európai Unió átlagánál többen vesznek igénybe közösségi közlekedési eszközöket, mint egyéni közlekedési eszközöket. Úgy vélte, ezt fenn kell tartani minél hosszabb távon annak ellenére, hogy rohamosan nő a személygépkocsival utazók száma. Olyan szolgáltatást kell nyújtani, ami a gépjármű tulajdonosokat arra ösztönzi, hogy a közösségi közlekedés eszközeit vegyék igénybe.

Zana Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Volánokért felelős igazgatója kiemelte: 2009 végén, amikor az állam 2016-ig meghosszabbította a Volán társaságokkal kötött közúti szolgáltatási szerződéseket, eltörölték azt a rendelkezést, amely szerint a szolgáltatások legalább 5 százalékát alvállalkozóknak kell végezniük. Ezzel együtt 2011-től már a szolgáltatások 50 százalékát is végezhetik alvállalkozók, szemben a jelenlegi rendelkezéssel, amely szerint csak a szolgáltatások 30 százalékát bonyolíthatják le magántársaságok az állami cégeknél. Rámutatott: költségszinten a Volán társaságok magasabb összegért dolgoznak, mint a magánvállalkozók, ezért is fontos, hogy minél nagyobb mértékben vegyen részt a magántőke a szektorban.

Zana Tibor úgy vélte: az alvállalkozók alkalmazása kockázatokkal is jár, mivel a Volánoknak gondoskodniuk kell arról, mi történik, ha a vállalkozó nem teljesíti a szerződését, vagy felmondja azt. Emellett jelentős korlátot jelentenek az állami dolgozók szakszervezetei, amelyek egyes régiókban teljesen elutasítják, hogy a magáncégek átvegyék a szolgáltatások biztosításának egy részét.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.