Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
67,4 milliárd dollárt ér a Coca-Cola márkaneve
A vállalatok dollár milliárdokat költenek a brandjeik építésére, így nem meglepő, hogy a legértékesebbet, a Coca-Cola márkanevet például 67,4 milliárd dollárra tartják.
Az interbrand által összeállított listán az üdítőital-gyártó céget a Microsoft (61 milliárdos márkaértékkel) és az IBM (53,8 milliárd) követi. Az elmúlt évi listához képest a most közzétett
rangsorban az IBM értéke némileg csökkent, miközben a Coca-Cola és a Microsoft értéke jelentősen nőtt.
A legnagyobb ugrást a iPod-dal a legnagyobbak közé visszatért Apple és az internet legnagyobb áruháza, az Amazon.com könyvelhette el. Előbbi márka 24 százalékkal, míg az e-kereskedő brandje 22
százalékkal ér többet, mint egy évvel korábban. Sikeres évet tudhat maga mögött a Yahoo! is, amelynek brandje a korábbiaknál 17 százalékkal ér többet.
A legnagyobb vesztes a Kodak volt, amelynek nevét az Interbrand 33 százalékkal értékelte kevesebbre, mint egy évvel korábban. Mélyrepülésbe váltott a korábban szárnyaló Nokia is, a finn
mobiltelefon gyártó márkaértéke 18 százalékkal csökkent, amivel az összesített lista hatodik helyéről a nyolcadikra esett vissza.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A Red Bull Ausztria legértékesebb márkája
A M&S és "Beckham" a legfontosabb angol márkák
107 milliárdot érnek a Procter and Gamble márkái
A magyaroknak nem fontos a márka

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







