Veszteséges lett az európai repülőgépgyártó


Súlyos veszteséget kellett elkönyvelnie tavaly az Airbus repülőgépeket is gyártó EADS nyugat-európai konzorciumnak az A380-as szupergép, az A440-as katonai szállító költségeinek megugrása, illetve az árfolyamváltozások negatív hatásai miatt.

Ráadásul az EADS éppen az eredmények közzétételének napján, kedden jelentette be: nem vesz részt az amerikai légierő 35 milliárd dolláros megapályázatán, mert az szerinte a Boeingre lett kiírva, ami egyébként újabb transzatlanti kereskedelmi háború kirobbanásával fenyeget.

A Boeing után a világ második legnagyobb repülőgépipari csoportjának 763 millió euró volt a vesztesége tavaly adó után, üzemi vesztesége 322 millió dollárt tett ki, míg egy évvel korábban 1,57 milliárd euró volt a profitja, és 2,8 milliárd az üzemi eredménye. A bevétel 42,8 milliárd euróra csökkent 43,3 milliárdról.

Idén azonban már nyereséget vár a társaság, az üzemi eredményt egy milliárd euró körül remélik.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.