KSH: februárban 5,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak


A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az MTI által megkérdezett londoni elemzők 6,09 százalékos, a budapestiek 5,9 százalékos 12 havi inflációt vártak februárra.

A fogyasztói árak januárban az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal, 12 havi összevetésben 6,4 százalékkal nőttek.

Az idei év első két hónapjában átlagosan 6,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint tavaly január-februárban.Tavaly februárban a 12 havi árváltozás 3,0 százalék, az egyhavi 1,0 százalék volt.

A most közölt 2010. évi februári adatok szerint a harmonizált fogyasztói árak (amit az Eurostat használ) egy hónap alatt ,2 százalékkal, 12 hónap alatt 5,6 százalékkal emelkedtek.

A szezonálisan kiigazított maginfláció egy hónap alatt 0,1 százalékkal csökkent, 12 havi összevetésben 4,8 százalékkal emelkedett. A nyugdíjas kosár alapján számított infláció egy év alatt 4,7 százalékkal nőtt.

Februárban - januárhoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 0,3 százalékkal növekedtek, ezen belül az idényáras élelmiszereknél (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 5,7 százalékos áremelkedést regisztráltak, ugyanakkor 2,6 százalékkal csökkent a csokoládé és  a kakaó, 2,4 százalékkal a péksütemények ára.

Egy hónap alatt legnagyobb mértékben a szerencsejáték (9,2 százalékkal), és a távolsági utazás (9,1 százalékkal) árai nőttek. A vezetékes gáz ára 2,2 százalékkal emelkedett, miközben a távfűtésé 3,4 százalékkal csökkent.

A 12 havi árváltozások elemzésekor az látszik, hogy az élelmiszerek az átlagnál kisebb mértékben, 2,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a kávé 12,8, a tojás 9,7, a házon kívüli étkezés 6,6 százalékkal. Ugyanakkor árcsökkenést regisztráltak az étolajnál (7,8 százalék), a lisztnél (7,4 százalék), a tejnél (6,1 százalék) és a cukornál (5,7 százalék).

A szeszes italok és a dohányáruknál egy év alatt  az árak 11,1 százalékkal nőttek, az egyéb cikkeknél pedig 11,0 százalékkal. Ez utóbbi csoporton belül a járműüzemanyagok árai 22,3 százalékkal a gyógyszerek árai pedig 8,9 százalékkal drágultak.

A szolgáltatásoknál a 12 havi árnövekedés 6,0 százalék volt, ezen belül a távolsági utazásnál 15,5 százalékos, a szemétszállításnál 11,9 százalékos , a helyi tömegközlekedésnél 9,8 százalékos. A csatornadíj 7,3 százalékkal, a vízdíj 6,8 százalékkal drágult egy év alatt.

A KSH kimutatása szerint a tartós fogyasztási cikkek árai 3,4 százalékkal emelkedtek 12 hónap alatt, a háztartási energia árai pedig 3,2 százalékkal. Az utóbbi csoporton belül az elektromos energia ára 12,3 százalékkal nőtt, a távfűtésé 20,5 százalékkal csökkent.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.