Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
hirdetés
A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította. Nem vették fel a munkát például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken. A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgős eseteket látják el, nem nyitottak ki az állami, önkormányzati hivatalok, az iskolákban nincsen tanítás, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak híreket, mert az újságírók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
A sztrájkolók a szocialista kormány múlt héten elfogadott, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorító csomagja ellen tüntetnek. Az éjfélig tartó megmozdulás már a harmadik országos sztrájk szűk egy hónap alatt. Legutóbb február 24-én, előtte február 10-én tartottak hasonlót. A 2,5 millió munkavállalót, a foglalkoztatottak közel felét tömörítő két szakszervezet csütörtökre három nagy felvonulást is szervezett a fővárosba.
Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök megértéséről biztosította a sztrájkolókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem a jelenlegi kormány a felelős, és a megszorítások elkerülhetetlenek, mert "egyszerűen nincs több pénzünk."
A parlamentben múlt héten pénteken megszavazott csomag részeként egyebek között befagyasztják a nyugdíjakat, létszámstopot rendelnek el a közszférában és összesen 360 millió euró értékben csökkentik a közszolgáltatásban dolgozók bérét és juttatásait, és számos bevételnövelő intézkedést is bevezetnek, például 2 százalékponttal emelik az általános forgalmi adó mértékét, a dohánytermékek, italok és az üzemanyag adóját pedig alig néhány héten belül már másodszor növelik.
A kormány a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós előírásoknak megfelelő, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.