A Magyar Telekom az idén a tavalyihoz hasonló bevétellel számol


Öt-hét százalékkal kisebb bevétellel számol az idén a Magyar Telekom, mint tavaly, de a csökkenésben benne van a macedóniai és montenegrói árfolyamváltozások várható alakulása is, a tisztított bevétel viszont ugyanakkora lesz, mint 2009-ben - mondta Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Thilo Kusch a piacról elmondta, hogy a lakosság folyamatosan racionalizálja távközlési költését. A telekommunikációs piac eddig három-hat hónapos késéssel reagált a bruttó hazai termék (GDP) csökkenésére. Ebből következően a második félévben már javulásra számít a csoport. Ugyanakkor még most sincs egyértelmű jele, hogy a vállalati szektorban gyors javulás következne be.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója a távozásával kapcsolatos híreket kommentálva közölte: fals információk ezek. Hozzátette: érvényes szerződése van 2011 decemberéig.

A montenegrói és a macedón, külső szervezetek által is vizsgált szerződésekkel kapcsolatban elmondta: kidolgozták azt a módszertant ami a jövőben megakadályozza, hogy ilyen szerződések köttessenek.

A társaság korábban az éves jelentésben közölte, hogy a vizsgálat költségei tavaly 6,398 milliárd forintot tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 5,42 milliárd forinttal. A februári közlemény szerint több hatósági vizsgálat még folyamatban van, s a társaság egyelőre nem tudja megítélni, hogy ezek mikor zárulnak le, s hogy mi lesz a végső kimenetelük, illetve hatásuk a pénzügyi beszámolóikra vagy működési eredményeikre. A hatóságok
büntető és/vagy polgári jogi szankciókat is alkalmazhatnak.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy az amerikai ügyvédi iroda, a White and Case vizsgálata már lezárult decemberben. A megállapítások alapján az amerikai hatóságokkal most kezdőnek azok a tárgyalások, amelyek során megállapodhatnak a vizsgálat végleges lezárásáról, aminek azonban lehetnek anyagi következményei. Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes az osztalékpolitikáról elmondta: nincs ok a megváltoztatására.

Christopher Mattheisen hozzátette, hogy a piacon vannak nehézségek, de ezt az időszakot "ki kell húzni", mert a befektetőknek szüksége van az osztalékra.

Thilo Kusch elmondta: a vezetékes, illetve a hang alapú piac szűkül, ezért új bevételi forrásokat kell keresni, például a televíziózás és a szélessávú internet szolgáltatás területén.

Az elnök-vezérigazgató kifejtette: az elmúlt években és most is költségcsökkentést és a különböző rendszerek, például a számlázás és az ügyfélkapcsolat modernizációját hajtották és hajtják végre, s az idén a tizenkét informatikai támogató rendszer helyett csak négy lesz, ami jelentős megtakarítást hoz.

Kérdésekre válaszolva elmondta: a Magyar Telekom nem akar energiaellátó lenni, de részt akar venni az erre épülő kommunikációs rendszerek kiépítésében, például a díjcsomagok kialakításában vagy a számlázásban, illetve az ügyfélmegtartásban. A T-Home márka például alkalmas arra is, hogy a telekommunikációs szolgáltatásokon túl más típusúakat is nyújtson.

Thilo Kusch a saját részvények vásárlásáról elmondta, ez elvi lehetőség. A menedzsmentnek nincs szándékában a vásárlás, de a közgyűléstől felhatalmazást kell kérni hozzá, ezért szerepel ez a napirenden.

Az elnök-vezérigazgató a válságról elmondta: romlott a fizetési morál, amit mutat az is, hogy értékben 0,9 százalékról 1,5 százalékra nőtt a kétes kintlévőségek aránya.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.