Nem a hirdetés lesz az első számú bevételforrás - ami sok közösségi médiával foglalkozó cég szerint életképtelen üzleti modellnek bizonyult -, a legerősebb üzleti modellekben az elemzéseknek, az analitikának lesz a legfontosabb szerepe, így a közösségi média valóban integrálódik a marketingtevékenységbe - írta az eMarketer elemzése alapján a Napi Gazdaság. E szerint a televízió sokkal inkább közösségivé válik, csakúgy, mint a keresőmarketing.
A földrajzi elhelyezkedés is mind fontosabb lesz a közösségi médiában és a márkamonitoring egyre kifinomultabbá válásával a cégek jobban megérthetik fogyasztóikat. A természetes, spontán párbeszédeket felhasználják majd a termékfejlesztésekben és a dizájnban. A cégek arra fogják ösztönözni a fogyasztókat, hogy figyeljenek rá és létesítsenek vele kapcsolatot, míg a tartalom elemzésével értékes "inputokra" tehetnek szert. Mindezt ingyen - legalábbis az elemzések szerint középtávon ingyen. Ami állandó, az a közösségi média folyamatos változásának forrása: maga a felhasználó.
A fogyasztók hangja egyre hangosabb lehet, így folyamatosan alakíthatják a közösségi médiát. Nem sokkal ezelőtt egy cég néhány fókuszcsoport véleménye és pénzügyi tervezés után változtatott termékén, szolgáltatásán, arculatán. A közösségi média ezt mára alaposan megváltoztatta.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.