Huszonöt helyszínen létesít új, környezetbarát technológiával működő, egyenként 5 milliárd forintba kerülő üzemet a PCP Zöldenergia Zrt a műanyag hulladék speciális feldolgozására - jelentették be a cég képviselői kedden a projekt egyik leendő helyszínén, Dabason.
Az összesen 130 milliárd forintba (486 millió euróba) kerülő beruházásról a PCP vezérigazgatója, István Gábor az MTI-nek elmondta, hogy egy új technológiával a műanyag hulladékot folyékony energiahordozóvá alakítják át, amely vegyipari, kozmetikai alapanyagként, illetve üzemanyagként is hasznosítható. Típusterv alapján két éven belül 25 helyszínen, egyenként 5 milliárd forintért épülnek meg a 12 ezer tonna éves kapacitással dolgozó hulladékhasznosító üzemek - fűzte hozzá a vezérigazgató. A kis szén-dioxid kibocsátású, kifejezetten környezetkímélő „projekt-pontok” - amelyek közül kettő Pest megyében: Dabason, illetve Bicskén létesül - 1250 ember számára teremtenek új munkahelyet.
A beruházás összköltségének nagy részét egy külföldi tőkebefektető biztosítja, de a PCP is részt vesz a finanszírozásban. Hogy melyikük milyen arányban száll be a projektbe, arról a vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta: hétéves megtérüléssel számolnak.
A PCP Zöldenergia Zrt évi 300 ezer tonna kommunális hulladékot dolgoz fel - a szeméttelepek üzemeltetőivel együttműködve a telepeken összegyűlt hulladék 97 százalékát - közölte István Gábor.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.