Bokros: a vállalkozások indíthatják el az országot


Felemelkedést csak a foglalkoztatás növelésétől várhat az ország. Ezt a célt pedig közmunkával nem, kizárólag a vállalkozások megerősítésével lehet elérni - jelentette ki szerdán Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje.

Bokros Lajos hangsúlyozta, a felemelkedéshez nem ígéretekre, hanem az élet minden területén reformokra van szükség. "A jó néhány párt kampányszlogenjei között szereplő adócsökkentés ugyanis jelenleg csak a költségvetési hiányt és az államadósságot gyarapítaná" - vélekedett.

Márpedig tarthatatlan állapot, hogy ez utóbbi törlesztésére ma már többet fordít a magyar állam, mint a családok és a gyermekvállalás támogatására - fogalmazott a politikus, aki kitért arra is: elengedhetetlen, hogy Magyarország alkalmazkodjon végre a munkaerőpiac rugalmatlanságához.

"Tudomásul kell vennünk, hogy a globális válság örökre leértékelte a segédmunkát" - magyarázta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna hatalmas igény jó szakemberekre - tette hozzá, majd újságírói kérdésre válaszolva kitért arra is: a jelenleginél sokkal kevesebb felsőoktatási intézmény is elég volna hazánkban.

"Teljesen felesleges 77 önálló főiskolát és egyetemet működtetnünk. Ez háromszoros pazarlás, hiszen a diák ideje, a tanár munkaereje és az adófizetők pénze is veszendőbe megy" - mondta. Bokros Lajos szerint az iskoláknak a gazdaság szereplőihez hasonlóan versenyhelyzetben kellene működniük. Mint ahogyan a teljes állami és önkormányzati intézményhálózatra igaz, hogy nem csupán önmaguk fenntartására kellene törekedniük, hanem versenyképes szolgáltatást nyújtaniuk saját területükön.

Mindehhez azonban - az egészségügyi, nyugdíj-, közigazgatási és adórendszer évtizedek óta húzódó átalakításához hasonlóan - a mennyiségi mellett szemléletbeli, szerkezeti és minőségi változások, azaz reformok kellenek - közölte az MDF kormányfőjelöltje. Bokros Lajos szerint ugyanis csak ez az út vezet el oda, hogy az embereknek ne segélyre, az intézményeknek ne plusztámogatásra, a cégeknek pedig ne állami megrendelésre legyen szükségük a boldoguláshoz.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.