BorsodChem: nem lesz csoportos leépítés


Az észak-borsodi kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) megtartja a munkahelyeket, a vállalat sem jelenleg, sem a belátható jövőben nem tervez csoportos létszámcsökkentést - mondta a BC Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.

Wolfgang Büchele közölte: korengedményes nyugdíjba vonulási lehetőséggel az arra jogosult munkavállalók saját elhatározásuk szerint élhetnek. A vállalat továbbra is biztosítja a korengedményes nyugdíjazás pénzügyi fedezetét mindaddig, amíg a jogosult munkavállaló el nem éri a nyugdíjkorhatárt. Tavaly egyébként csaknem 150 dolgozó választotta az önkéntes korengedményes nyugdíjat. Hozzátette: idén a vállalat körülbelül 100 dolgozó korengedményes nyugdíjba vonulására számít.

Emlékeztetett arra, hogy a vegyipari óriás tavaly februárban a válságkezelés azonnali intézkedéseként 550 ember csoportos elbocsátását jelentette be. A válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően azonban sikerült stabilizálni, sőt jelentősen javítani a vállalat helyzetén, ezért egyetlen munkavállalót sem kellett elbocsátania a cégnek. A BorsodChemben az elnök-vezérigazgató szerint profi menedzsment és nagyon jól képzett, motivált munkavállalók dolgoznak, akik nagyon fontos szerepet játszottak valamennyi eredményük elérésében.

Korábban a vezérigazgató a vállalat tavalyi évét úgy értékelte: a cég pénzügyi teljesítménye 2009 első negyedévében nagyon rossz állapotban volt. "Az elmúlt év során egészen a mai napig hónapról hónapra fokozatosan javult a teljesítményünk", és idén szintén további teljesítményjavulásra számítanak. 2009 második félévében ugyanis a TDI piac nagymértékben magára talált és jelenleg is meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.