Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
6 millióval több munkahelyet akar az EU
Az Európai Unió legújabb célkitűzése: az évtized végére legyen 6 millióval több munkahely, a közösség átlagában pedig a gazdasági fejlődés érje el az évenkénti 3 százalékot - hívta fel a figyelmet Frey Mária a Foglalkoztatási Hivatal tudományos tanácsadója csütörtökön Budapesten, egy szakmai rendezvényen.
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia aktuális kérdéseiről rendezett szakmai tanácskozáson a kutató nyomon követte a közösség foglalkoztatási célkitűzéseinek alakulását. Az Európai Unió 1997-ben
fogalmazta meg először ezeket a célokat, amikor a 64 százalékos foglalkoztatottság 60 százalékra csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig már több volt, mint 10 százalék.
Négy fő célcsoportban 22 irányvonalat adott ki a közösség a teendőkre. Több országban, így például Írországban, Spanyolországban, Hollandiában látványosan javult a foglalkoztatás, összességében
viszont a rengeteg irányelv túl bonyolultnak, bürokratikusnak bizonyult - jegyezte meg a kutató.
A közösség 2000-ben Lisszabonban azt a célt tűzte ki, hogy az évtized végére érjék el a 15-64 éves népesség körében a 70 százalékos foglalkoztatottságot. A 2002-es értékelés szerint, bár nem
sikerült elérni a kellő összhangot a gazdaságpolitika és a foglalkoztatáspolitika között, a foglalkoztatottság mégis ismét 64 százalékon állt, a munkanélküliség 10,8 százalékról 7,7 százalékra
csökkent, a tartósan munkanélküliek aránya 50 százalékról 42 százalékra. Ennek ellenére a közösség nem volt elégedett, és egyszerűsítették a célkitűzéseket. A 2003-ban elfogadott stratégiában már
csak három fő cél és 10 prioritás szerepelt. Ez a három cél: a teljes foglalkoztatottság, a munka minőségének, termelékenységének javítása, a társadalmi befogadás, kohézió erősítése.
A 2004-es értékelések alapján a célkitűzések tovább egyszerűsödtek. Az akkori közösségi vélemények lényege az volt, hogy túl sok a "szöveg", és kevés az érdemi cselekvés - húzta alá Frey Mária.
Gondként jelölték meg az értékelők azt is, hogy a tagországoktól nem kérik számon következetesen a közösségi célkitűzések rájuk eső részének teljesítését. Az ekkor megfogalmazott célok még
egyszerűbbek lettek. Így a tartós, magas gazdasági fejlődésre, a több és minőségi munkahely létesítésére vonatkoztak.
Mindezek szolgálatába kell állítani a kutatás, az innováció eredményeit is. Az Európai Unióban például a felsőfokú végzettségűek aránya 20 százalék, az Amerikai Egyesült Államokban 39 százalék. A
K plusz F ráfordítás aránya a GDP-hez viszonyítva ebben az összefüggésben 1,9 százalék, illetve 2,6 százalék. Az idei év őszére valamennyi tagországnak el kell készítenie a közösség úgynevezett
lisszaboni stratégiájához a saját nemzeti programját. Ez a munka Magyarországon is folyik - közölte előadásában Frey Mária. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Diplomával könnyebb elhelyezkedni
A rugalmas munkaidő növeli a foglalkoztatottságot
Fókuszban a foglalkoztatottság javítása

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







