Az Index információi szerint hiába érdeklődtek a Hírszerző után többen is, az eladás egyelőre meghiúsult, és a szerkesztőséggel közölték, hogy a Political Capital mindössze két hétig, vagyis május közepéig finanszírozza a működést. A lap munkatársai a bejelentéssel egy időben, csütörtökön meg is kapták felmondólevelüket.
hirdetés
A Hírszerző iránt leginkább a Ringier érdeklődött, de végül a Ringier és az Axel Springer közép-európai egyesülése miatt az üzletből nem lett semmi, mert a két cég fúziója újabb felvásárlások nélkül is nehezen kaphatja meg a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. A lehetséges vevők között volt még a Klubrádió. Iparági híresztelések szerint érdeklődött a Hírszerző iránt az Infocenter.hu, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egykori cége is, amely többek között tulajdonos a Class FM-ben és az RTL Klubban, írja az Index.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.