A béren kívüli juttatások felülvizsgálatát kéri az új kormány leendő nemzetgazdasági miniszterétől a Volán-társaságoknál a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ); levelüket hétfőn juttatták el a Matolcsy Györgyhöz - közölte a szövetség.
hirdetés
Középpontban az ember
Hogyan menedzseljük magunkat?
Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?
A munkástanács a meleg- és hidegkonyhai étkezési utalványok összevonását és adóterhének megszüntetését javasolja, továbbá kéri, hogy töröljék el a háromszori kisösszegű ajándékutalvány több mint 90 százalékos, valamint az üdülési csekk 25 százalékos adótartalmát.
Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke rámutatott: a szuperbruttósítás és a hozzá kapcsolódó OÉT bérmegállapodás miatt csökkent a bérből és fizetésből élők jövedelme. A negatív hatásokat részben kompenzálná a béren kívüli természetbeni juttatások (cafetéria elemek) rendszerének módosítása, ezért azt kérik a leendő gazdasági minisztertől, hogy ennek megtárgyalását az Országgyűlés mielőbb tűzze napirendre.
Horváth László az MTI-nek elmondta; a szakszervezeti szövetség kezdeményezi a Volán-társaságcsoportban a 2009-ben megkötött kétéves bérmegállapodás idei évre szóló fejezetének újratárgyalását is. A szövetség a szaktárca közreműködésével folytatná a tárgyalásokat a tulajdonossal (MNV Zrt.) és a munkaadói szövetséggel. Jövedelemigényük a korábbi álláspontjukhoz hasonlóan - az inflációt - amelyet közleményükben 3,9 százalékra tesznek - meghaladó 1 százalékos bérfejlesztés.
A KMSZ idén februárban szakította meg a bértárgyalásokat, miután a munkaadó és a szakszervezetek álláspontja a több hónapon át húzódó tárgyalássorozat alatt sem közeledett egymáshoz. Ekkor közleményükben azt jelezték, hogy a parlamenti választások után kívánják folytatni a bértárgyalásokat.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.