Vége az anonim internetes kereskedésnek Kínában


Vége a névtelen online kereskedésnek Kínában, az eladónak valódi nevét és címét is közzé kell tennie az interneten - az ipari kereskedelmi főhivatal erről szóló döntését szerdán ismertette a kínai sajtó.

A lépés a fogyasztók védelmét, az internetes vásárlóközönség biztonságát szolgálja - szól az indoklás. Ezek szerint, aki július elsejétől e-kereskedést kíván nyitni, vagy a jelenlegit fenn kívánja tartani, annak kérelmet kell benyújtania, és a regisztrációhoz, illetve az engedélyhez személyes adatait is közölnie kell.

Kínában a múlt hónap közepén tették közzé, hogy az elektronikus kiskereskedelem legnépszerűbb platformján, a Taopaón (Taobao) az elmúlt öt évben már több mint öt millióan nyitottak boltot. Az online vásárlás az országban rendkívül népszerű, a kínai központi televízió (CCTV) egy közelmúltbéli adásából kiderült, hogy a fiatalok nagy része a rizstől, az ajándéktárgyakon át a ruhaneműkig mindent a világhálón vásárol.

Ugyanakkor  az is előfordul, hogy a hirdetett áru eredete és minősége nem egyezik meg az interneten ígérttel, reklamáció esetén pedig lehetetlen kideríteni az eladó kilétét.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.