Rekord mennyiségű kedvezményes üdülési csekket vásároltak a hazai munkáltatók, és használtak fel a munkavállalók eddig: az év első öt hónapjában több mint 31 milliárd forint összegű üdülési csekk került közel 700 ezer munkavállalóhoz, hozzátartozóikhoz, illetve szociálisan hátrányos helyzetben élőkhöz.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) csütörtöki közleménye szerint az elmúlt év hasonló időszakához képesti több mint 8 százalékos emelkedés a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány szociális párbeszédének köszönhető. "Szerencsére nem igazolódott be azon pesszimista szakemberek prognózisa, amely a gazdasági válságra, illetve az adókedvezmény csökkenésére hivatkozva jelezte az üdülési csekk népszerűségének visszaesését" - áll a közleményben.
A belföldi turisztikai szolgáltatók üdülési csekkel realizált bevétele szintén rekordot mutat, hisz az előző év hasonló időszakához képest 13 százalékkal nőtt a felhasznált üdülési csekkek összege. Továbbra is a szálláshelyhez kötődően használják legtöbben üdülési csekkjeiket, majd ezt követi a népszerűségi listán az utazáshoz és a vendéglátáshoz kötődő szolgáltatások köre. Vannak olyan belföldi szolgáltatók, ahol a forgalom 80 százaléka üdülési csekken keresztül valósul meg - teszik hozzá.
Az MNÜA szerint összességében továbbra is a belföldi turizmus motorjának számít az üdülési csekk, hisz sokak számára csak ez teszi lehetővé a pihenést, a kikapcsolódást, a felfrissülést, ugyanakkor több mint nyolcezer magyarországi munkahely létét biztosítja.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.