Újabb gyárbezárás fenyeget a Fiatnál


Még egy autógyár bezárását helyezte kilátásba a Fiat vezetése abban az esetben, ha nem sikerül megállapodniuk a szakszervezetekkel.

A Fiat eredetileg azt tervezte, hogy a Nápoly közelében lévő pomiglianói üzemet 700 millió eurós beruházással fejleszti, és a Fiat Pandák gyártását oda telepíti Lengyelországból. Cserébe a dolgozóknak azt kellene vállalniuk, hogy hosszabb lesz számukra a munkaidő: napi kettő helyett három műszakban, egy héten hat napon át kellene dolgozniuk.

"Ha a szakszervezetek nem egyeznek ebbe bele, akkor nem lesz más választásunk, mint bezárni a gyárat" - mondta pénteken a Fiat-csoport elnöke. Erre Sergio Marchionne szerint már jövőre sor kerülhet.

A szakszervezetek a pénteki nap folyamán még egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek a vezetéssel.

A Pomiglianóban lévő üzemében, - amely a Fiat öt olaszországi gyárának egyike - ötezren dolgoznak, és tavaly 35 ezer autót állítottak elő. A Fiat tervei szerint a gyár kapacitását évi 280 ezerre akarják növelni. Az üzemben Alfa Romeókat is gyártanak.

A társaságnál idén januárban jelentették be, hogy 2011 végén bezárják a szicíliai Termini Imeresében lévő gyárat.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.