Ismét hazai autógyárban szerelhetik a Fiat Pandákat, miután az autógyár és az érdekképviseletek megegyeztek. A döntés hatására ugyanakkor az eddigi helyszínen dolgozó lengyel munkások kerülhetnek az utcára.
Több ezer munkahely megszűnését jelentheti Lengyelországban, hogy a Fiat Olaszországba viszi az új Pandák gyártását, miután az olasz szakszervezetek megállapodtak a Fiat vezetésével a feltételekről. Bár a döntés már régen megszületett az áthelyezésről, a napokban veszélybe került az olaszországi gyártás terve, mert a szakszervezetek nem mentek bele a vezetés által kért feltételekbe. Ezután a cég vezetése az olaszországi gyár bezárását helyezte kilátásba.
A Fiat eredetileg azt tervezte, hogy a Nápoly közelében lévő pomiglianói üzemet 700 millió eurós beruházással fejleszti, és a Fiat Pandák gyártását odatelepíti Lengyelországból. Cserébe a dolgozóknak azt kellett vállalniuk, hogy hosszabb lesz számukra a munkaidő: napi kettő helyett három műszakban, egy héten hat napon át kell dolgozniuk.
A vezetés és az érintett öt szakszervezet közül négy elfogadta a feltételeket a hét végén tartott utolsó egyeztetésen, és valószínű, hogy a keddi aláírás idejére az ötödik érdekképviseleti szervezet is belemegy a módosításokba.
A Pomiglianóban lévő üzem a Fiat öt olaszországi gyárának egyike, ahol ötezren dolgoznak, és tavaly 35 ezer autót állítottak elő. A Fiat tervei szerint a gyár kapacitását évi 280 ezerre akarják növelni. Az üzemben Alfa Romeókat is gyártanak. A társaságnál idén januárban jelentették be, hogy 2011 végén bezárják a szicíliai Termini Imeresében lévő Fiat-gyárat.
A Fiat a kormány nyomásának engedve vállalta, hogy jelentősen növeli belföldi gyártását, holott a külföldi üzemek produktívabbak, mint a hazaiak: az öt olaszországi gyár 22 ezer dolgozóval 650 ezer autót állít elő évente, a lengyelországi Tychy üzem 600 ezret 6100 emberrel, a brazil gyár 730 ezret 9400 dolgozóval.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.