Úgy tűnik, az építkezések az illegális foglalkoztatás fellegvárai. Ezt bizonyítja az az adat is, mely szerint a nálunk sokkal átláthatóbban működő osztrák cégeknél is ezen a területen bukott meg a legtöbb munkaadó.
Ausztriában minden ötödik építőipari vállalkozásnál alkalmaznak feketemunkásokat - mutatta ki egy hatósági ellenőrzéssorozat. Az osztrák hatóságok a múlt héten összesen 320 építkezésen tartottak razziát. A rendőrség, az adóhatóság és a betegbiztosítók szakértői elsősorban a feketemunkát és az adóeltitkolását kívánták leleplezni.
Az ellenőrzött 1560 vállalkozás 20 százalékánál, 317 cégnél tártak fel ilyen szabálytalanságokat, az igazoltatott 4106 munkás közül pedig 297-ről derült ki a helyszínen, hogy illegálisan foglalkoztatják. A feketemunkások többsége, 215 fő külföldi illetőségű volt - írta online kiadásában kedden a Die Presse című napilap.
Az akciót a külföldiek illegális foglalkoztatását ellenőrző hivatal (KIAB) szervezte. Az ellenőrzés eredményeiről tájékoztató keddi sajtóértekezleten elhangzott, hogy a pénzügyminisztérium a kormányzati takarékossági intézkedések ellenére növelni kívánja a jelenleg 310 fős KIAB létszámát.
A hivatal az év első három hónapjában 7255 vállalkozást ellenőrzött, és a feltárt adatok alapján 3436 eljárást indított meg szabálytalanságok, jogsértések miatt. A január-márciusi időszakban összesen 17992 munkavállalót ellenőriztek, közülük 2979 fő volt illegálisan foglalkoztatott külföldi.
Ausztria még nem nyitotta meg munkaerőpiacát teljes mértékben a 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott országok előtt. Így ezekből az országokból csak kvóták alapján meghatározott számban vállalhatnak munkát Ausztriában az idénymunkások, ingázók és gyakornokok, míg a vállalkozások korlátozások nélkül tevékenykedhetnek.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.