Népszava: vezetőváltás a postánál is


A Fidesz pár napon belül végrehajtja az egyik legsikeresebb – az elmúlt két évben több mint 7-7 milliárd nyereséget termelő – állami cégnél, a Magyar Posta Zrt.-nél is a már megszokott vezetőcserét - írta pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszava csütörtöki számában.

A napilap információi szerint a társaság éléről távozik Szűts Ildikó, aki két évig vezérigazgatóként irányította a céget. A Népszava úgy tudja: elhagyja a posta igazgatósági elnöki székét Csáki György is.

A lap információi szerint a posta elnöki székébe visszatér az a Kalmár István, aki 2000 novembere és 2002 júniusa között elnök-vezérigazgatóként regnált a társaság élén. Az operatív irányítás pozíciójába még nem találtak alkalmas szakembert, bár felmerült az is, hogy Kalmár – mint korábban – ismét egy fenékkel ülné meg a két széket - írta a lap.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.