Réz András hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy soha semmiféle tárca vele semmilyen szerződést nem kötött. Nemhogy százmillió forint, de egy forint nagyságrendben sem. "Aki ezzel szemben állót állít, azzal szemben Réz András valótlan tény híresztelése és személyiségi jogainak megsértése miatt 2010.06.18-tól pert indít" - olvasható a közleményben. A közleményében hozzáteszik, hogy az így nyert milliókat Réz András a rendkívüli időjárás károsultjainak ajánlja fel.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az MR1-Kossuth rádió Krónika című műsorának pénteken azt mondta, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) előző vezetése több milliárdos nagyságrendű szerződést kötött az utolsó hetekben. Ezek a megállapodások egyelőre még érvényben vannak, de a tárcától senki, semmilyen külsős céggel, semmilyen új szerződést nem köthet.
Az államtitkár a gyanús megállapodások közt említette azt a pr-szerződést, amelyet Réz Andrással kötött a tárca százmillió forint nagyságrendben.
Réz András annak a cégnek a kreatív vezetője, amellyel szerződést kötött az előző minisztérium, azt mondta a Krónikának, feladata az volt, hogy a Zöld Őrség elnevezésű kampányban a többi között döntsön a szlogenekről és a plakátokról, a szerződés részleteiről azonban nem tud semmit - írta az mr1.hu.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.