Hoppon maradhatnak a Pannon Szárnyas munkatársai, hitelezői


Miután a győri székhelyű Pannon Szárnyas Kft. vagyonelemeinek jelentős részét a felszámolási eljárás előtt néhány nappal értékesítették a cég hitelezőinek, a mintegy 150 állás nélkül maradt dolgozónak kevés esélye van arra, hogy hozzájusson követeléséhez - írta a Napi Gazdaság keddi számában.

Az alkalmazottak elmaradt járandóságát várhatóan csak a bérgarancia-alap segítségével tudja rendezni a cég felszámolásával megbízott Prudens Profit Controll Vagyonkezelő Kft.

Az ország egyik legnagyobb, néhány hónapja még több mint 300 dolgozót foglalkoztató baromfi-feldolgozója több mint 1 milliárdos adóssága miatt már február elején csődvédelmet kért, majd április közepén leállították a termelést, nem sokkal később pedig a hitelezői választmány is úgy döntött, nem járul hozzá a csődvédelem meghosszabbításához.

A hitelezők kezdeményezték a cég felszámolását, amely május 26-án lett jogerős, ám a társaság győri üzemét néhány nappal korábban eladták a céggel vevőként régóta partneri kapcsolatban álló angol vállalkozás leányának, az Amanah Baromfi Kft.-nek - írta a Napi Gazdaság.

A hitelezők július 4-ig jelenthetik be igényeiket, ám a lap szerint biztos, hogy az ügylet miatt sokan futhatnak majd a pénzük után.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.