Elérte Németországot hétfőn az Északi Áramlat földgázvezeték, amely orosz gázt szállít a nyugat-európai piacra Ukrajna és Lengyelország megkerülésével a Balti-tenger alatt.
A több mint 1.200 kilométeres vezeték első darabját április 6-án fektették le, orosz területen. A vezetéken egyszerre több helyszínen dolgoznak; a svédországi Gotland szigeteknél például már 200 kilométernyi csővezetéket helyeztek el a tenger fenekén, a német partoknál pedig két hete indult a munka. A vezeték a Mecklenburg-Előpomeránia tartománybeli Lubminnál érte el a szárazföldet. Georg Nowack projektvezető szerint nem csupán technikai szempontból, de jelképes értelemben is fontos állomás, hogy megérkezett a célállomásra az Északi Áramlat.
A tervek szerint az Északi Áramlaton jövőre indul meg a szállítás. 2012-től, a vezetékpár második tagjának üzembe helyezése után már évi 55 milliárd köbméter - Magyarország 4 évi fogyasztásának megfelelő mennyiségű - orosz földgáz jut egyenesen Németországba. A vezeték projektcége a Nord Stream AG, amelyben az orosz Gazprom 51 százalékkal, a német E.ON Ruhrgas AG és a Wintershall AG 20-20 százalékkal, a holland Gasunie NV pedig 9 százalékkal részesedik. A vezeték kiépítésének költsége 7,4 milliárd euró.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.