Még 17 milliárd: tovább növelte a veszteségét a BKV


Még a 2008-as mínusznál is tizenhét milliárddal nagyobb veszteséget szenvedett el a fővárosi közlekedési vállalat. A bevételek annak ellenére az egy évvel korábbi szinten voltak, hogy az utasszám jelentősen csökkent.

Profitáljon Ön is!

Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!

mfor trader

A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából. Az MTI birtokába hétfőn került dokumentum szerint az értékesítés nettó árbevétele 71,6 milliárd forint volt, 451 millióval kevesebb, mint 2008-ban.

A tervekben még -27 milliárdos adózás előtti eredmény szerepelt, ezt 2 milliárd forinttal sikerült javítani. A BKV adósságállománya 2009. december 31-én 79 milliárd forint volt, míg a tervekben még 82 milliárd forinttal számoltak. Az évet a cég 60 milliárdos hitelállománnyal kezdte.

A beszámolóból kiderül az is, hogy az egy évvel korábbihoz képest 41 millióval csökkent az utasszám, a kimaradt járatok száma pedig kevesebb volt, a jegyárnövelés miatt azonban a BKV menetdíjbevétele 672 millió forinttal több, 50 milliárd 380 millió forint volt. 2009-ben a BKV-nál összesen 12 és fél ezren dolgoztak, az ő bértömegük 39 milliárd 800 millió forint volt, közel 3 milliárddal több, mint az egy évvel korábbi.

Az elmúlt évben több fejlesztést is végrehajtott a társaság összesen 65 milliárd forint értékben, ebből csak a 4-es metró beruházása közel 51 milliárdot vitt el. Beszereztek 32 darab használt csuklós buszt, ütemezetten újították fel a trolikat, autóbuszokat, a 3-as metróvonal szerelvényeit, villamosokat, és több villamospályát is. Utóbbi két célra a közlekedési társaság közel 5 milliárd forintot fordított, ebből a járműfelújítás 3,1 milliárd forint volt.

Több pert is indított a BKV 2009-ben, eddig összesen ötven esetben tettek feljelentést 61 szerződés miatt. Ezen szerződések összege 1 milliárd 637 millió forint. Ezek közé tartozik Szalainé Szilágyi Eleonóra 86 millió forintos végkielégítése, tanulmányok és marketing szerződések is. A BKV korábban úgy tervezte, hogy a szerződések átvizsgálásával június 30-ig végez. A BKV éves beszámolójáról a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt majd.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.