Ecostat: az idén 0,9 százalékkal bővülhet a GDP


Az idei 0,9 százalékos gazdasági növekedési ütem jövőre 2,9 százalékra gyorsulhat, az idei hiánycél teljesíthető, de az önkormányzati választások, és a tervezettől elmaradó adóbevételek kockázatot jelenthetnek az Ecostat kutatóintézet kedden közzétett legfrissebb prognózisa szerint.

A kutatóintézet korábban a gazdaság idei stagnálását, jövőre azonban gyorsabb,  3,2 százalékos növekedést jelzett előre.

Az Ecostat előrejelzésében az idén 1, jövőre 4,8 százalékos beruházás-növekedés szerepel. Az éves átlagos infláció az idén 4,8 százalék lehet, jövőre  3,1 százalékra lassulhat.

A jegybanki alapkamat a mostani 5,25 százalékról az idén 5, majd jövőre 4,5 százalékra csökken.

Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kivitel és a behozatal jelentősebben nő, mint ahogy egy negyedévvel korábban gondolták és az export-import olló zárul. A kivitel az idén 9,4 százalékkal, jövőre 7,4 százalékkal nőhet. A behozatal 2010-ben ugyancsak 9,4 százalékkal bővül, jövőre azonban a kivitelnél kissé gyorsabban, 7,6 százalékkal nő. Az olló záródását a belföldi kereslet  növekedése mellett az okozza, hogy az export elsősorban importigényes ágazatokban emelkedik.

Zádor Márta hangsúlyozta, hogy a vállalatok nem élték fel a készleteiket ezért tudtak "rákapcsolódni" a külgazdasági konjunktúrára és növelni exportjukat. Hasonlóan megfontoltan gazdálkodtak a munkaerővel is: az elbocsátások száma nagy volt, de  maradt tartalék, így egyelőre munkahelyteremtés nélkül is lehet a foglalkoztatottságot növelni. Az idén az Ecostat 11,2 százalékos, jövőre 10,8 százalékos munkanélküliségi rátára számít.

A kutatók modellezése szerint az egykulcsos, 16 százalékos szja az adójóváírás megszüntetésével egyértelműen a magasabb jöveleműeknek kedvez és mintegy 40 milliárdot hagy a lakosságnál. A gyermekek utáni kedvezmények bevezetésével pedig a szegényebb réteg járna jobban. Amennyiben a kettőt egyszerre vezeti be a kormány, az 120 milliárd forint többletjövedelmet jelenthet a háztartásoknak és a változásnak mindenki nyertese lehetne. Szükséges lenne azonban arról is gondoskodni, hogy az így a háztartásoknál, illetve a társasági adó csökkentésével a vállalkozásoknál keletkező többletjövedelmet a fehérgazdaságba terelje a kormány - vélik a kutatók.

Az Ecostat számítási szerint a társasági adó csökkentése az idén 70-90 milliárd forintos kiesést jelenthet a költségvetésben, a kisadók eltörlése további 7,5-10 milliárdot. Zádor Márta szerint a hiánycél teljesítése miatt elkerülhetetlen bankadóból, valamint a költségvetési intézmények szigorúbb gazdálkodásból mintegy 150 milliárd forint pluszbevétel várható, alig valamivel több mint a tartalék csökkenése.

A tartalékok ilyen mértékű feltöltésére pedig a kockázatok miatt is szükség van. Az eredményszemléletű (ESA) államháztartási hiánycél ugyan teljesíthető, de  külső konjunktúra lassulásával az adóbevételek jelentősebben elmaradhatnak a tervezettől. Kockázatot jelenthet az önkormányzatok esetleges költekezése a helyhatósági választások előtt, de gondot jelenthet az is, ha az év vége felé a költségvetési intézmények működéséhez kell plusz pénzt biztosítani.

Az ESA egyenleggel összefüggésben az Ecostat kutatói egy hétfői félreértésre is felhívták a figyelmet. Hangsúlyozták: nem lehet összehasonlítani a féléves, pénzforgalmi szemléletű hiányt a KSH által közölt negyedéves, eredményszemléletű hiánnyal. Az utóbbi a fontos, ez pedig javulást mutat.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:32 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" @Épelméjű! Mennyünk egy kicsit vissza időben. Abb..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.