A miniszterelnök Szász Károly, a PSZÁF elnökének javaslatára nevezte ki a két alelnököt. A fogyasztóvédelmi területért az alelnökök közül Balogh László felel majd.
Mindketten dolgoztak már a felügyeletnél, Szász Károly korábbi elnöklése idején. Sáray Éva elnökhelyettesként, Balogh László ügyvezető igazgatóként.
Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadott el törvénymódosítást egyebek között arról, hogy két alelnök legyen a PSZÁF-nál.
Sólyom László köztársasági elnök múlt héten csütörtökön nevezte ki hat évre a PSZÁF elnökévé Szász Károlyt, aki ezt megelőzően, 2000-2004 között már betöltötte ezt a tisztséget.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.