Völner Pál: a kormány elkötelezett a vasútfejlesztés mellett


A kormány elkötelezett a vasútfejlesztés mellett, amit a bezárt vasútvonalak újranyitása is mutat - hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken a 60. Vasutasnap központi ünnepségén, Budapesten a Vasúttörténeti Parkban.

A vasutas tisztek avatásán az államtitkár szólt arról, hogy a MÁV nemcsak egy állami nagyvállalatot, hanem történelmi tradíciót is jelent.

Hozzátette: környezetvédelmi szempontok, az energiaárak alakulása is indokolja, hogy a vasút egyre versenyképesebb legyen a közúttal szemben.

Andrási Miklós, a MÁV Zrt. távozó elnök-vezérigazgatója köszöntve a felavatott vasutas tiszteket kijelentette: a meglévő tudásbázisukra építve garanciát lát a magyar vasút megújulására.

Völner Pál az ünnepséget követően újságíróknak válaszolva elmondta, hogy nem látott olyan előterjesztést, amely a vasútnál több ezer ember elbocsátásáról szólna. Kifejtette: lesznek a MÁV-nál átalakítások, a megújuló feladatoknak átszervezett társasággal kell nekilátni, de létszámleépítésekről a munkának ebben a fázisában teljesen felesleges beszélni, hiszen ezekről a társadalmi és szakmai egyeztetése még hátra van, és ez az új vezetésre vár.

Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a jelenlegi elnök-vezérigazgató leváltására, az államtitkár elmondta: Andrási Miklóst abban a pillanatban bízták meg a MÁV vezetésével, amikor más elvárások voltak. A vasút területén fejlesztések lesznek, újabb bezárt szárnyvonalak nyílnak, a MÁV pénzügyi konszolidáció előtt áll, ehhez az új feladathoz új emberre van szükség - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy még nem tárgyaltak az érintett szakszervezettel a MÁV-Cargo privatizációjából kért vasutasonként 250 ezer forint követelésről.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.