A krumpli 11, a zöldségfélék 13,6 százalékkal drágultak


Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala megközelítőleg változatlan volt, az élő állatok és állati termékeké 1,6%-kal csökkent. Idén májusban a legnagyobb mértékben a burgonya (11,1%) és a zöldségfélék (13,6%), valamint a tej (14%) és az állati termékek (14%) árai drágultak a tavalyi évhez viszonyítva, jelentette hétfő reggel a KSH.

2010 májusában a gabonafélék termelői ára 0,9%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten. A kukorica felvásárlási ára január óta magasabb, mint a búzáé, a tonnánkénti különbség májusban már 2010 Ft volt.

Az ipari növények májusi termelői ára 0,7%-kal csökkent az egy évvel azelőttihez képest, ezen belül az olajnövények ára 2,9%-kal volt alacsonyabb. Ezzel szemben a burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 11,1, illetve 13,6%-os növekedés következett be. A zöldségfélék közül májusban a paradicsom ára csak kissé maradt el a tavalyi ártól (0,4%-kal), miközben a fejes káposzta ára 13,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A gyümölcsök termelői ára májusban 21,8%-kal esett vissza, ami alapvetően a tárolt tavalyi étkezési alma áresésének következménye volt.

A vágóállatok termelői ára 2010 ötödik hónapjában 6,3%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben a vágósertés ára esett vissza (13,8%-kal), a vágómarháé kisebb mértékben, 4,1%-kal csökkent. A vágóbaromfi ára ugyanakkor 0,9%-kal haladta meg a 2009 májusit. A vágósertés ára az előző havi mélypont után (ami 271 Ft/kg) kismértékű növekedést mutat, májusban az átlagár 281,3 Ft/kg volt.

2010 májusában az előző év azonos időszakához képest az állati termékek árai 11,2%-kal növekedtek, ezen belül az étkezési tyúktojás ára 5,2%-kal, a tej ára 14,0%-kal volt magasabb.

2010 január–májusában a gabonafélék termelői átlagára 0,1%-kal nőtt, az ipari növények ára 0,6%-kal csökkent az előző év első öt hónapjához viszonyítva. A zöldségfélék ára 12,1%-kal emelkedett, a gyümölcsféléké 9,3%-kal esett vissza. A vágóállatok termelői ára 5,5%-kal alacsonyabb volt, ugyanakkor az állati termékek árai 4,8%-kal növekedtek 2009 azonos időszakához képest.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.