Ukrajnában 50 százalékkal emelik a lakossági gázárat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének feltételeként - jelentette be Mikola Azarov ukrán kormányfő szerdán.
A miniszterelnök azt mondta a kormányülés után, hogy az augusztusban életbe lépő intézkedés elengedhetetlen feltétele annak, hogy Ukrajna megkapja a 14,9 milliárd dolláros IMF-hitelt. A földgáz árának jelentős állami támogatása folyamatosan komoly terhet jelentett az ukrán költségvetésnek a Szovjetunió 1991. évi széthullása óta.
Tetjana Jefimenko ukrán pénzügyminiszter-helyettes kedden jelentette be, hogy Ukrajna még a héten aláírja a szükséges dokumentumokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) másfél hete előzetesen kialkudott, két és fél évre szóló készenléti hitelről, és azokat elküldi Washingtonba.
Az IMF igazgatótanácsa július végéig dönt az előzetes megállapodásról a tervek szerint. Tetjana Jefimenko azt mondta, hogy Ukrajna 10 milliárd hrivnya (1,3 milliárd dollár) részletet szeretne lehívni elsőként, költségvetési hiányának mérséklésére, a gazdaság élénkítésére. Az ukrán parlament a múlt héten hagyta jóvá az IMF által megkövetelt költségvetési megszorításokat, így az idei GDP-arányos államháztartási hiányt 4,99 százalékra csökkentették az eredetileg tervezett 5,3 százalékról.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.