A kereskedelmi gázolaj bevezetését sürgetik a fuvarozók


A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a kereskedelmi gázolaj intézményének mielőbbi bevezetését kéri a kormánytól a fuvarozók számára, és szorgalmazzák, hogy az erre vonatkozó javaslatot minél előbb terjesszék a parlament elé - mondta Vereczkey Zoltán, az egyesület elnöke.

Kérdezze a logisztikai szakértőt!
Kérdezze a logisztikai szakértőt!

Kérdése van szállítmányozási témában? Logisztikai szakértőnk, Pál Attila segít Önnek.

Kérdezzen itt

Az MKFE számítása szerint a kereskedelmi gázolaj bevezetése esetén a fuvarozók 8 forintot igényelhetnének vissza a jövedéki adóból, és ez összhangban lenne az Európai Unió szabályozásával. Vereczkey Zoltán hangsúlyozta, hogy szerintük az idén az első félévben a központi költségvetésbe 20 milliárd forint bevétel nem folyt be amiatt, hogy nem Magyarországon tankolnak a hazai és a tranzit fuvarozók a gázolaj "túladóztatása" miatt.

Az MKFE elnöke szerint Magyarországon a gázolajkereskedelem a túladóztatás miatt mélyponton van, és most már nemcsak a külföldi fuvarozókat kell meggyőzni arról, hogy itt tankoljanak, hanem a magyar fuvarozókat is. A kereskedelmi gázolaj intézményének bevezetése esetén már megérné Magyarországon tankolni, és ez többletbevételt jelentene a költségvetésnek az év hátralévő részében - mondta Vereczkey Zoltán.


Az MKFE elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a jövedéki adóból a visszatérítési lehetőség a nagyfogyasztói kedvezményben nem részesülő vállalkozókat is az itthoni tankolásra ösztönözné, ezek többnyire a hazai kis- és középvállalkozások. Az érdekképviseleti munkáról szólva Vereczkey Zoltán kiemelte, hogy a patrióta gazdaságpolitikához folyamatosan dolgoznak ki általános és szakmaspecifikus javaslatokat. Ilyen például a haszongépjárművek súlyadójának megváltoztatása, az adómentes napidíj mértékének megemelése, a pályázati rendszerek olyan megváltoztatása, ami segíti a fuvarozókat a tendereken az indulásban. Az MKFE saját tagjai között megkereste az árvízkárosultakat, és 5 millió forint azonnali gyorssegélyben részesítette őket. Az MKFE-nek 2400 fuvarozó vállalkozói tagja van, akik 70 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.