A Fed rontott az idei amerikai GDP-növekedési várakozásán, először több mint egy éven belül, arra hivatkozva, hogy a magas munkanélküliség visszafogja a gazdaság erősödését.
hirdetés
Tőzsdeklub - Virtuális
Próbálja ki 10 napig ingyen!
Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.
Egyebek között ezt tartalmazza az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) június 23-án befejeződött kétnapos ülésének szerdán ismertetett jegyzőkönyve.
A Fed legújabb becslése szerint idén az amerikai bruttó hazai termék (GDP) 3,0-3,5 százalékkal nő. Tavaszi előrejelzésében magasabb, 3,2-3,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt. A Fed utoljára 2009 áprilisában fogta vissza az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó becslését.
A Fed egyidejűleg 9,1-9,5 százalékról 9,2-9,5 százalékra módosította az idei munkanélküliségre vonatkozó becslését.A jegybank egyidejűleg változtatott idei inflációs előrejelzésén is. Az inflációt 3,5-4,2 százalékra várja most az áprilisban becsült 3,4-4,5 százalék helyett. A Fed továbbra is azzal számol, hogy 2011-ben 3,5-4,5 százalékkal nő az amerikai GDP.
A júniusi ülés szerdán ismertetett jegyzőkönyve szerint több kamatdöntő részéről felmerült annak a kérdésnek a megfontolása, hogy újabb lépéseket kellene tenni a gazdaság élénkítése céljából, amennyiben romlana a gazdaság kilátása.
Vezető amerikai gazdasági szakértők szerint a második negyedévi amerikai GDP-növekedés 2,7 százalék volt az első negyedévi ugyancsak 2,7 százalék után, a harmadik negyedévben pedig 2,5 százalék lesz éves szinten.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.