Gondot jelent majd az osztrák bankoknak a magyar bankadó


A tervezett magyar bankadó hátrányos következményeire hívta fel a figyelmet az osztrák gazdasági miniszter Matolcsy Györggyel tartott hétfői munkamegbeszélését követően kiadott közleményében.

"Az osztrák bankok jelentős arányban képviseltetik magukat a magyar piacon, és problémáik lesznek a bankadóval. Az ilyen intézkedések csökkentik a bankok tőkebázisát, és kihathatnak a gazdaság tőkeellátottságára is" - állt Reinhold Mitterlehnernek a találkozóról kiadott közleményében.

A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón az osztrák miniszter úgy fogalmazott: Ausztria figyelemmel kíséri a bankadót, s látja azt is, hogy az "nagyon magas bankadó, különösen ami a mérlegfőösszegre vetített nagyságát illeti".

Ausztria és Magyarország helyzete hasonló abban, hogy a bevételi és a kiadási oldalon úgy kell összehangolt intézkedéseket hozniuk úgy, hogy a költségvetés szanálása mellett a növekedés se essen vissza.

Matolcsy György a sajtótájékoztatón megismételte, hogy a kormány nézete szerint a bankadó egy megszorító csomag egyetlen alternatívája. Megerősítette, hogy az idei évre vonatkozóan a kormány nem lát lehetőséget a változtatásra. A következő évi összegről és vetítési alapról a kormány nyitott az egyeztetésre.

Utalt arra is, hogy "a kontinentális piacgazdasági modell egyre inkább nyomás alá kerül", s hogy várhatóan egyre több ország vezet be bankadót.

Az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) számításai szerint a tavaly Magyarországon 17 millió euró veszteséget termelő Raiffeisen Banknak 35 millió eurót, a másik nagy osztrák pénzintézetnek, az Erste Banknak 44 millió eurót kellene fizetnie az idén.

Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja június végén a GDP-hez viszonyítva aránytalanul magasnak nevezte a tervezett Magyarországi bankadót, s úgy vélte, hogy egy ekkora adó megnöveli a hitelfelvétel költségeit, és így végső fokon hátráltatja a gazdasági növekedést.

A parlament előtt lévő tervezet szerint a pénzügyi szervezeteknek az idén két egyenlő részletben, szeptember 10-ig és december 10-ig kell megfizetniük a különadót. Bankoknál az adó alapja a módosított mérlegfőösszeg, mértéke annak 0,45 százaléka. Az erre az évre tervezett bevétel 200 milliárd forint, ebből 130 milliárd esne a bankokra.

Az osztrák kormánykoalíció tavasszal szintén tervbe vette egy bankadó bevezetését, de a részletekről egyelőre nem született megállapodás a bankok képviselőivel folytatott tárgyalásokon. A kormány évi 500 millió euróban jelölte meg a célösszeget. Az eddig nyilvánosságra került egyetlen konkrét javaslat a mérlegfőösszeg 0,07-0,1 százalékáról szólt.

Az osztrák miniszter hangsúlyozta, hogy a két ország közötti külkereskedelmi kapcsolatok folyamatosan fejlődnek, és hogy Ausztria a harmadik legnagyobb befektető Magyarországon. A válság alatt tapasztalt visszaesést követően az év első négy hónapjában újra hét százalékkal nőtt a Magyarországra irányuló osztrák kivitel. A két miniszter szakképzési együttműködésben állapodott meg. A konkrét, az osztrák képzési rendszert alapul vevő programokról a következő hónapokban tárgyalnak.

A hivatali kollégájával tartott találkozót követően Matolcsy György az osztrák Iparszövetség ebédjén vett részt. A rendezvényen az érdekképviseleti szerv vezetőivel és tagjaival, valamint Reinhold Lopatka pénzügyminisztériumi államtitkárral találkozott.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.