A Malév péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén változások lesznek a légitársaság igazgatóságában és felügyelőbizottságában; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága erre adott mandátumot a közgyűlésen résztvevő állami képviselőnek - közölte az MNV kedden.
Zichermann Zsolt, az MNV szóvivője elmondta, hogy a rendkívüli közgyűlést július 23-ra hívták össze.
Az MNV közleménye szerint Kamarás Zoltán, a Malév igazgatóságának jelenlegi elnöke és Kelemen Tamás, az igazgatóság tagja lemond tisztségéről.
A héttagú igazgatóság új tagja lesz Urbán László, Bienerth Gusztáv, Winkler János és Parragh László, ha a részvényesek a javaslatot jóváhagyják a Malév közgyűlésén.
Változás lesz a felügyelő bizottságban is, amelynek új elnöke Madarász László, új tagja pedig dr. Kovács Tamás Iván és Rozgonyi Árpád lehet az MNV Zrt. javaslata szerint.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.